Az anya

Az anya szeret,
örökké és önzetlen
lélegzik érted.

Lehetsz bár gyarló,
bűnös, hálátlan vagy rút,
ő ott van veled.

Szerethetsz bárkit,
ám a fonál fáradhat,
túl gyenge lehet.

Önfeláldozó
jó lélek, veled akár
viszi kereszted.

Tény és valóság:
csak anya és Isten, ki
feltétlen szeret.

Nagycsütörtök reggele

Tinédzserek a buszon -
biztostű a fülben, taréj a hajban,
kora reggel, színesben, kihívón,
áprilisi tíz fokban térdnadrágban.
Poénkodnak, hangosak,
mobilt nyomorgatnak, ám
egy hallgatag.
- Mi van, öcsém? - verik hátba.
- Nagycsütörtök - válaszol amaz.
- És akkor mi van? - kérdik,
vállát megbunyózva.
- Nem tudjátok? Ma kajált utoljára...
Némaság áll be, elgondolkodnak.
Ritka pillanata ez hétköznap hajnalnak.
Megállónyi csend ül a sokaságban.
- Hát igen, szegény... - sután egy válasz
vet véget a zavart hallgatásnak.
Még egy megálló tétova némaság.
- Miértünk szenvedett, öcsém -
szól egy másik, s csendben leszállnak.

Cipők a Duna-parton

Istenem...
Borzongó fájdalommal
barangolt tekintetem
az árva cipők során
a Duna-parton,
s egy időre a Nap is
felhő mögé riadt.
Némelyiknek párja sincs...
Istenem...
sokukban orgona vagy
mezei virág hervadt.
S az a kicsiny gyermekcipőpár
jeges marokkal
fojtogatta torkomat.
Istenem...
A mécses lángja
küzdött a szélben,
s én karodba takartam
néma zokogásomat.

Szentendre

Mindig új és megunhatatlan,
akárhányszor erre térülök,
mintha tényleg elvarázsolnának,
szépségébe beleszédülök.
Tágra nyílt szemmel csodálom
minden mesés részletét,
a sziporkázó ékszerdobozként
tündöklő Szentendrét.

Színes házaival,
virágzó fáival,
templomaival,
lépcsős sikátoraival,
múzeumokkal,
nyüzsgő forgataggal,
keskeny zegzugaival,
a Duna méltóságával,
kedves szobraival
és sok-sok virággal,
apró boltjaival,
galériáival,
csörgő kispatakkal
s a Tündérellátóval...

Mindezt veled együtt láthatom
negyedjére pár éven belül,
ezer fotó tanúskodik róla,
s gyarapodó emlékeinkről.
Szó nincs rá, mennyire szeretem,
óvom, féltem az élményt,
a sziporkázó ékszerdobozként
tündöklő Szentendrét.

Sakura-ünnep

Ragyogott ezer és
millió cseresznyevirág
a Sakura-ünnepen,
rózsaszín és fehér csodák
az öröm, a tisztaság
és nyugalom napján
a Füvészkertben.
Ragyogott lelkünk is,
minden pillanatot - a jelent,
a békét, a szépséget -
elraktároztuk szívünkben,
a rózsaszín, apró virágok
csillagként szikráztak szemedben...
Köszönöm, hogy vagy,
s hogy e napon én is
boldog és szép lehettem.

Ő is csak egy anya...

Szent Anna, könyörögj Máriáért!
Te, mint az ő anyja, tudod,
mint szenvedhet egy anya
az utolsó úton fia haláláért,
kinek vállán a kereszt, de az anyáén
is ott van sokszorosan,
legyen az bármily láthatatlan.
Fiát szülte szeplőtelen,
s most roskadozva, tehetetlen
kíséri annak predesztinált sorsát,
égő szemekkel, összetört lélekkel
magában víva a csatát.
Könyörgi istenét, és egyben -
nem tehet róla,
ő is csak egy anya,
Isten akarata ide vagy oda,
ha nem is tud róla,
de mélyen, magában -
üvöltve jajgatja Golgotát.

Telihold macskája

Huncutul csillognak a borostyánszemek,
gazdájuk akár még kiscica is lehet!
Fürge, mint a csík, pattog, mint a labda,
nem is hinné senki, nyolcéves e macska!

Filigrán és kecses, nem lusta, nem lomha,
akkor van csak csend, ha szemeit lehunyja.
Éjjel utolsó ő, ki nálunk lenyugszik,
hajnalban az első, ki árkon-bokron ugrik....

Tudom, gyanakodnék, ha másmilyen lenne,
aggódnék talán, kór bujkál-e benne!
Telihold macskája, izgága kis vakond,
maradj inkább ilyen, mint legyen bármi bajod!

Nyolc évünknek minden öröme-bánata
közös volt, elrepült, mintha most lett volna...
S mikor mellém gömbölyödsz fáradt éjeken,
azt kívánom, ez még sokáig így legyen.