Haramia és Honesty - 21. rész

Bújócska

Haramiára mindig jellemző volt, hogy imád bebújni valahová, és fikarcnyit sem érdekli, hogy rázáródik az ajtó, vagy az ágy teteje az ágyneműtartóra, ahova éppen beslisszolt. Valahogy nem erőssége a következményekre való gondolás. Cseppet nem izgatja, hogy az ember nem tud róla, és esetleg úgy maradhat egész napra. Akkor is történt már ilyen, mikor egyedül volt macskaként; sokat kellett gyakorolnom, míg belém rögződött az automatikus figyelem pl. szekrénynyitásoknál, ágyazásoknál. Lehet mondani, hogy ez minden macskánál így van, de nálunk nem lehet általánosítani: Honesty soha nem maradt még bezárva sehol.
Honesty is kíváncsi természet, nagyon is! De ő, ha be is csusszan valahova, résen van, és abban a percben, ahogy szabadsága veszélyeztetve lenne, már ugrik is kifele. A behajtódó szekrényajtónál azonnal észlelhető az ajtó mögül toluló macska.
Szinte minden cica rajong a dobozokért, zacskókért, ez nálunk is így van. De ha különbséget kell tenni, míg Honestynél ez olyan normál fokozaton működik, Haramia szinte rögeszmésen megszállott ebben. Nincs olyan reklámszatyor, táska, hátizsák, cipősdoboz, bármilyen nagyságú vagy mélységű doboz, ajándékzacskó, amibe az első pár másodpercek alatt, végtelenül izgatottan ne próbálna bemászni. Bemászás után meg kényelembe helyezni magát és jót aludni! Egy-egy ilyen felfedezés után ki is használjuk a dolgot, hiszen milyen mulatságos tud lenni egy reklámszatyorban hordozott macskusz, aki olyankor  ágra nyílt szemekkel konstatálja, hogy elindult vele a reklámszatyor. Természetesen nem szeretek reklámszatyrot őrizetlenül vagy ok nélkül kint hagyni, mert történhet, bizony, baleset is; beszorulhat és megfulladhat a cica. Csak akkor szatyrozhat, ha ott vagyok.
Előfordult, hogy karácsonyi ajándékokat szortíroztam 12 különböző ajándéktasakba. Haramia természetesen bejárta az összest, így biztosan örültek az érintettek az esetlegesen belülragadt sok macskaszőrnek. Nagyon nem tudtam ellene tenni, mert ha 5-ször kivettem, 6-szor visszamászott bármibe. Időnként fel-felborult egyikkel-másikkal, de nem törődött vele, olyan volt számára a 12 tasak, mint maga a Kánaán. Persze aztán a kevésbé strapabíró tasakok harmadát dobhattam ki, mert míg valamiért kint voltam, meg is rágcsálta azok sarkait. Áldott jó kismacska!
Honesty gazdag önismerettel bírva a tasakokkal nem próbálkozik. Szerintem tudja, hogy ő azokba túl méretes jószág. Ellenben, amikor az ajándékokat egyenként díszpapírokba csomagolnám, s mindezt az ágyamon, mert ott a legalkalmasabb és legkényelmesebb, akkor szinte mindig rájön a gazdi iránti szeretetroham. Mondanom sem kell, felugrik a csomagolópapírokkal és ajándékokkal beterített ágyra, és ezek után már annyi is bőségesen elég, ha kecsesen végigsétál rajtuk. Riccs-reccs, pár másodperc alatt tele lesz lyukkal és szanaszét hasad a csomagolópapír.
Haramiának még van egy sajátos bújási szokása: mikor nagyon nem akar szem előtt lenni és nem szeretné, ha bármi is zavarná a nyugalmát pihenés közben, beoson a fürdőszobába (melynek ajtaját mindig csak behajtjuk, ha nem használjuk, hogy szellőzzön), és imád a mosógépen aludni. Nem ám akárhogy: a törölközőtartóhoz mongúzként két lábra áll, és két kezének sűrű kapirgálásával lehúz egy törölközőt. Ha nem elég neki, ezt a műveletet addig végzi, míg mind a négy törölköző a mosógépre kerül. Utána addig helyezkedik, motoszkál, kapirgál, míg a törölközők fele alatta van, a fele törölközőt pedig magára húzza. Ha bemegy az ember, van, hogy semmi nem látszik ki a macskából, a mosógépen csak egy nagy halom törülközőt lát! Egyik alkalommal Honesty is így járt. Mikor belépett a fürdőszobába, a padlóról szintén csak ennyit látott: egy törölköződombot. Bőszen fel is ugrott rá, hiszen neki se esett volna rosszul azokon aludni! Ám szinte ugyanazzal a lendülettel ugrott is hanyatt-homlok lefelé, mert a törölközők alól a felriasztott és megrémült Haramia próbált nagy fújásokkal és nyávogással hasztalan kievickélni. Nem tudnám megmondani, melyik cica ijedt meg jobban!
Ugyanennek még rejtettebb és bensőségesebb eredményű változata az, hogy Haramia nem a mosógépre szedegeti rá a törölközőket, hanem beugrik a kádba, és onnan is eléri őket. Ugyanúgy elfészkeli magát köztük, mint a mosógépen, s aztán irány Álomország. Ez nyugalom szempontjából biztosabb megoldás Haramia számára, hiszen ha Honesty erre jár, ő a mosógépre szokott ugyan ugrani és ott aludni, de a kádba nagyon ritkán ugrik bele. Akkor is csak a mosógépről, belelátva a kádba; tehát tutira megy: nem ugrik macskára. Leginkább a nyári hőségben történik ez, amikor melege van a nagy bundában, de akkor pontosan a kád hűsítő szerepére van szüksége, nem pedig törölközőkre. (Folyt. köv.)

Haramia és Honesty - 20. rész

Honesty, a kutyamacska

 

Kezdetektől érzem időnként, hogy Honestyben egy kutya veszett el. Illetve éppen hogy nem is elveszésről van szó, hanem a benne rejtőző kutyáról. Haramiánál nem tapasztaltam ilyet, ő egyértelműen macska minden tekintetben.
Honesty más. Nem csupán azért, mert minden alkalmat megragad, hogy mosdasson, ahol ér, és nem is csak azért, mert bárhová megyek a lakáson belül, legmélyebb álmából is felkel és jön utánam. Kísér mindenhova. Mindig és feltétlen ott kell lennie, ahol én vagyok. És ez nemcsak a helyiséget jelenti, hanem azon belül is ha lehet, egy méter távolságon belül kell tartózkodnia tőlem. Néha én is kinevetem magam, mert sokszor, ha valahol megállapodom és két perc múlva eszembe jut valami, amiért fel kell ugranom, előbb átgondolom, fárasszam-e szegény macskát, hiszen most tette le fáradt testét mellém; s ha nem annyira életbevágó a felugrás tárgya, inkább várok és nem zavarom; ugyanis szinte majdnem biztos, hogy jönne utánam.
Képes otthagyni és félbeszakítani bármilyen édes álmát, hogy egy több órahosszáig tartó vasárnapi főzést végigasszisztáljon. De kísér, ha a mosógépet rakjuk meg, ha teregetünk, ha mosogatunk. Ül a mosógép tetején, ha hajat mosok, természetesen fürdésnél és a legkisebb helyiség látogatásánál is bízvást lehet rá számítani. Hűséges és ragaszkodó jó barát.
Honesty nélkülözhetetlen Kleofás, a teknős etetésénél is. Ott trónol az asztalon a teknős etetőlavórja mellett és asszisztál a művelet felett. Régebben volt olyan, hogy egy ilyen alkalommal telefon vagy csengő miatt ki kellett szaladnom, és Honesty belekóstolt a szárított marhaszívkockákba. Mire visszamentem, elégedett szájnyalogatással épp utánam jönni készült. Mi tagadás, megijedtem, hiszen az etetésből még hátralévő négy darab marhakocka hiányzott! És persze kényes gyomrocskája pár óra elteltével ki is lökte magából.
Az is érdekes, hogy ahogy megáll a szintünkön a lift, Honesty tiszta fül lesz mindaddig, míg be nem bizonyosodik, hogy a liftből kiszálló nem hozzánk jön. Ez nála minden alkalommal így van, pedig egy 32 lakásos lépcsőházban, ahol a lift és a mi ajtónk közt kb. 2 méter van, ez naponta rengetegszer előfordul!
Haramiát ez a liftmegállás sem érdekli annyira, akkor viszont mind a ketten rohannak az ajtó felé, ha családtag érkezik haza. Még hozzá sem ér az  ajtóhoz, zárhoz, csengőhöz stb. a hazaérkező, de a macskák konkrétan tudják, hogy családtag érkezik.
Gyerekeim hitetlenkedve említették már többször is, hogy ha én megyek hazafelé, még csak emelkedési szinten van a lift a hetedik emelet felé félúton, de már – Honestyvel az élen – rohannak a bejárati ajtóhoz. Valóban, soha nem tudtam még olyan csendben, óvatosan és fürgén bemenni, hogy ne álljon fent a veszély, miszerint átesek rajtuk. Mert hogy már ott trónolnak. Vajon honnan tudják már a harmadik emeletnél jártomban, hogy érkezik a gazdi?
Ha ritkán előfordul olyan, hogy külön helyiségben vagyunk Honesty és én, nemegyszer előfordul, hogy kutyamacskám egyszer csak váratlanul, kerek szemekkel és égnek álló farokkal szalad hozzám, és szinte könyörög a tekintetével, hogy értsem meg, amit mondani akar. Hamar észrevettem, milyen izgatottan invitál oda (trappol oda-vissza köztem meg a másik helyiség felé vezető közlekedőben), ahol ő volt: s kiderült, hogy szól a mobilom. Elalélok mindannyiszor: a macskám figyelmeztet engem: telefonom van!
Haramia ilyesmire nem érzékeny, benne nem lakik kutya.
Azt is észrevettem, hogy Honesty, miután sűrű, hangos, panaszos nyávogással kiharcolja magának a kelleténél korábbi etetést a lágyszívű gazdinál, a macskaetetés szertartásának kezdetekor (edényelmosás, bizonyos szekrényajtónyitás, Felix-tasak levágása) vidáman elrohan. Párszor utána osontam, mert kíváncsi voltam, hogy ez az akció vajon mi célt is szolgál. Most már természetessé vált, de az elején alig akartam elhinni: bemegy „szólni” a kaja-előkészületi hangokra immunis Haramiának, hogy „gyere, haver, kaja van”! Ezt úgy teszi, hogy félrehajtott fejjel párszor megböki mellső mancsával Haramia fejét, aki éppen aktuális kakaóscsiga-szerepét játssza. Erre persze az felébred, felül és mosakodni kezd; innentől viszont már Honesty jól végezte a dolgát és rohan elsőként az addigra feltálalt kajához. Ez is annyira kutyás!
Meg az is, hogy ha hosszasabban beszélek hozzá, úgy tűnik, értelmesen, figyelmesen és türelmesen végighallgat. Olyan okos, ragaszkodó tekintettel néz, melyből szinte árad a hűség. Kutya.
Ha Haramiához beszélek, az első két szónál rám néz, majd alszik tovább vagy odébb megy. Macska. (Folyt. köv.)