2013. május 26., vasárnap

Smaragdos nyolc év


Te cica, te Honesty, te!
Még ugyanoly gyönyörű vagy,
mint mikor érkeztél ide!
Nyolc éved láthatatlan,
szemed örökszép smaragdban
őrizi lelkedet.
Kedves, érző cicám,
kutyákkal bizton felérő
intelligencián
ismersz engem, tudod a határokat,
érzed, figyeled hangulatomat.
Kapcsunk oly predesztinált,
hogy biz' isten, olykor-olykor
együtt e szeretetben
elérjük a kéklő csillagokat.


2013. május 25., szombat

Csak némán, szavak nélkül


Lélegzet-visszafojtva futkosok a tavaszi fák alatt.
Képtelen vagyok szavakba foglalni, mit érzek,
mikor látom e tökéletesen feszítő virágzó ágakat,
a természet sudár, csodaszép ajándékait,
a tündöklő, mosolygó virágszirmokat,
mesébe illő pompás fényeket és árnyakat.
Annyira örömteli az egész, annyira csordultig
tölti az ember áhító, szomjazó lelkét,
hogy már szinte sírnia kell a mérhetetlenül
elviselhetetlen szépség öröméért...
S ahogy levezetem, elviselhetővé teszem
a rajtam túlerővel kitörő eksztázisérzést,
az egészet, amivel megtehetem, aminek köszönhetem,
az nem más, mint nélkülözhetetlen és
hű társam, az imádott fényképezőgép.
Az is örül, reszket a kezemben, tettre-
és segítőkészen hajtja végre több száz kérésem,
teszi el védőn memóriájába mindazt a felejthetetlen
és megszámlálhatatlan látványt, képet,
melyeken visszatükröződik mindaz, mit
ekkor, így, ezen órákban átélhettem.
Az öröm, akárhányszor nézem majd e képeket,
mindannyiszor mint villám fut át rajtam,
érzem akkori magam, olyannak, aki akkor voltam...
s olyankor újra és újra lélegzet-visszafojtva
futkosok a tavaszi fák alatt,
s nem tudom szavakba foglalni, mit érzek,
mit jelenthet a millió "csak-most-van" pillanat...
és látom a természet szinte kiérdemelhetetlen ajándékait,
melyeket, ha iránta fogékony halandó kaphatja azokat,
az önzetlen természet csak úgy szórja örömszirmait...

S ami felülmúlhatatlanná teszi mindezt,
az az, ha ilyenkor te is velem vagy, kedves.
Mert ugyanazt érzed, hiszed és teszed,
ugyanúgy tiszteled, csodálod a szépséges természetet,
hogy magunk s egymás örömét szavakkal
már túllicitálni sem tudjuk...
Csak némán, szavak nélkül közelíthető az érzés,
óvatosan, ahogy a felhőszerű, ékszerként ragyogó
tökéletes virágszirmok mögül egymás felé
átdereng mindent érző mosolyunk.

2013. május 4., szombat

Anyák napi vallomás


Halvány virágszirmok közé
rejtetted angyalvoltodat,
s ezt csak én tudom és a virágok,
kik vigyázzák titkunkat.
Szemem úgy lát még álmomban
téged, mintha gyermek lennék,
te vagy a bizonyosság, a minden,
akihez, ha baj van, mindig mennék.
Hiszen úgy van az: ameddig én,
addig biztosan te is leszel még,
ez nem változhat semmit ugyanúgy,
ahogy a fű zöld és kék az ég.
Féltelek, mert az én időm is
délutánra jár és itt fáj, ott fáj,
csak ilyenkor, néha döbbenek rá,
hogy az idő nem kíméli a halvány
virágszirmokat, s angyalvoltod
is hiába dacol vele, a te fejed
fölött is mindenképp elszáll...
Ilyenkor kétségbeesek...
S nehezen vigasztalódom, még ha
körülölelnek is gyermekkori
édes, szép emlékek, s a mindent
betöltő, féltő szeretet.