2013. július 25., csütörtök

Nyárhangulat


Nézem a zöldet,
orromig törtet
nyár illata.
Szabad örömmel,
édesen tölt el
forgataga.

Lebben az égen
könnyű-fehéren
felhő fodra.
Tünde virágok,
színeket szórtok
árnyékokra.


2013. július 12., péntek

Mollynak


Szép vagy, Molly!
Selymesen, ápoltan hullámzik
a nyári verőfényben óarany,
tejcsoki és barnásbordó színek
keverékében tobzódó
"öltözéked".

Szemet gyönyörködtetőn kecses,
áramvonalas agártermeted körül
e lágy bársonytakaró felhőkben
lengve úszik utánad, ahogy boldogan
a levegőt szeled.

Szép vagy, Molly!
De igazából mégsem csupán
a külső csín, pedigré,
mi felemel téged...
Inkább az a mindent betöltő,
belőled sugárzó szeretetteljes
hűség, szabadságmámor, életkedv,
mely egy időre minden rosszat,
gondot és emberi gonoszságot
elfeledtethet.


2013. július 11., csütörtök

Gondolatok anyámhoz


Beszélgettünk akkor is, mint annyiszor,
mint barátnők akár...
Tizenötöt töltöttem én, s te búsan
"öregezted" le magad,
mert te már negyven voltál...
Én tiltakoztam, de te oly mindentudón
s bölcsen hallgattál,
hogy szinte elhittem, egy negyvenéves
gyakorlatilag majd' a sír szélén áll...

Már nemcsak te, de én is rég tudom,
a negyvenévesség és az öregség
csak a gyereknek egy és ugyanaz,
több mint duplája alatt még mennyi
de mennyi ér-patak-folyónyi, mosolyból és
könnyből tengernyi történet lesz igaz.

Mesék és regények, remény, hit, szeretet,
önfeláldozás és pótolhatatlanság,
kényszerűség és bizonytalanság,
sok-sok apró öröm és végül győzelem,
életekért, könnyebbségért folyó küzdelem,
bizonyítandók, célok, problémák és gondok,
csapások, kudarcok, nem várt pofonok
egyvelege vár még az emberre,
hogy várhatná mindez, ha életútja felén
már valóban vén lenne?
Annyi mindennek részesei leszünk,
talán már mindenre nem is emlékezünk...

A szépség lelkedből jött egész életedben,
kérni sosem kértél, te adtál bárkinek,
szinte kérés nélkül is.
Aki ismerhetett, általad több, gazdagabb és jobb lett,
lehettél akár negyven- vagy nyolcvan-, de szerintem
akár ezeréves is.
Hetente gyújtok egy-egy gyertyát, de nemcsak
halottainkért, hanem szeretetből, érted,
azért, hogy élsz,
mert az embernek az anyja lehet csupán,
ki feltétel nélkül fogadja el, és ősi erővel szereti,
tisztán önmagáért.


2013. július 7., vasárnap

Kelepce


Istenemre, tán még járna némi élet...
Meddig vergődöm a szükség sarában?
Megkötve szívem, lelkem, létem...
Oly megbocsáthatatlant mit hibáztam?

Tudnék, tennék, van, hol győzni tudnék,
kíméletlen e kiszolgáltatottság!
Nincs szabad akarat, csak síró önérzet,
már hírből sem ismerős az, hogy: biztonság.

Hogyan lehetne ez állapotnak vége?
Mit, ugyan mit kéne még tenni?
Vagy ha így döntött a Sors, meddig,
meddig kell hitványnak magamat érezni?

Csapda ez javából. Gyilkos kelepce,
nem léphetek ki, de hogy maradjak benne?
Ha nem lennék, pár Jónak könnyebb lenne,
de másoknak létem hiánya lenne keresztje.