2015. április 28., kedd

Voltak


Volt, aki akkor kezdett volna
   őszintét játszani, amikor már
mindegy volt. Fájdalom, de késő,
többszöri esély és csalódás után már
   a bizalomnak a füstje is messze jár.

Volt, aki melldöngetett, tudta,
   mire vágyom, nem volt nehéz dolga,
hát ígérgetett. Hittem, reméltem, ám
mindezt hiába. Megszedve magát lett önmaga,
   már nem is volt fontos a rabszolga.

Volt, ki esküdve imádott, abnormális
   féltéssel, s nem volt más a kapcsolatunk,
mint folyamatos sírás-rívás, harag
és esküvés, ám semmiképp nyugalmunk.
   Perverz féltékenysége lett halálunk.

Volt, ki igazat csupán akkor szólt,
   ha nem beszélt, ha hallgatott, mert
még köszönése sem volt más, mint hazugság.
Ép eszemért azóta is hálával mondtam nemet,
   hisz' már szinte saját szemem által is átvert.

Volt, ki azt hitte, külön kegy,
   ha halandó személy körötte lehet, s ezt
ügyesen el is hitette, miközben magamat
semmibe vételre kényszerített,
   s profi módra hülyére vehetett.

Volt, aki csak vigasztalódott,
   közönség előtt büszkén hordozott,
de kettesben a szavak elszálltak messze,
a hullámhossz néma maradt, az egész belül, ott
   a mi lelkünknek neszt sem okozott.

És még sorolhatnám. Többé vissza
   senkire sem néztem, bármilyen jelzésre
nőként csakis észrevétlen maradva
gondoltam innen további létemre.
Szolgaságnak, alázásnak, lenézésnek,
oktalan féltékenykedésnek, átveréseknek
kihasználásnak, bántásnak ezentúl
   vége. Szabadság lesz végre.

Amikor valahogy immár jó pár éve
   valamiképpen mégis beléptél jól megszokott
életembe, megláttam benned, mit más nem.
Valahogy bízni, hinni kezdtem, s ami megfogott,
a jóság, nyugalom, bizalom, türelem,
hogy számíthatok neked és számíthatok rád.
   S hogy melletted is szabad maradhatok.


2015. április 11., szombat

Haikusor József Attila emlékére

(Költészet napjára)

Kóbor kutyaként
vadul szaladgál a szél
a város körül.

Vacogó kis szív
hangtalan reszketve a
semmi ágán ül.

Szelíd csillagok
merengve figyelik őt,
mind köréje gyűl.

Könnyű a test, de
súlyosabb most a lélek
a sínek körül...

2015. április 4., szombat

Feltámadott


...és amikor a Glória résznél
újra diadalmaskodik az élet,
amikor napok némasága után
ismét szállni tud az ének,
Rómából visszatérve
felzendülnek a harangok
szétárasztva a titkot,
közben az összes csengő
megállíthatatlanul működésbe lép,
és az orgona örömteli győzedelmes
megszólalása adja hírül: örüljön a nép!
Mégis feltámadott, Krisztus feltámadott!

...hát ez az az elmondhatatlan,
évenként egyszeri, művészien és
mesterien hátborzongató pillanat,
mely évről évre, több száz év után is
mindig tiszta, új erővel hat.



2015. április 3., péntek

Nagypénteki mentegetőzés


Ó, istenem...
Már megint elfelejtettem.
Nem tartottam böjtöt,
mert reggel odáig még
"ki nem terjedtem".
Annyira nehéz mindig ez a
"mit evés", nem kívánok semmit,
s legszívesebben
tablettákkal segítenék minden
élelmiszer-szükségleten...
Bevennék egyet, s nem is lenne rá gond
a nap további részében.
Nyitogatja az ember a hűtőt,
leginkább feleslegesen.
Nem teng azért tartalma túl,
így, munkanélkülien.
De a tizenegy reggeli bogyó mellé
muszáj valamit ennem.
Így félkómában, csak úgy magában
felfaltam pár szelet parizerem.

Csak úgy, profánul...
nagypénteken.

De... a somlóimról, tudod,
mit kaptam, lemondtam.
Erős kísértéssel, de ezzel
bizonnyal tartoztam.
Ha már csak úgy, profánul,
ó, istenem,
a húsböjtről, biz' így,
nagypénteken,
gyarlón elfeledkeztem.