2016. szeptember 29., csütörtök

Boszorkányos szépség


Lila árnyak sárgás rózsaszínnel
Olvadnak össze, messze az ég alján,
Mily csodás ez a nyár végi este,
Bíbor, sötétkék is játszik a palettán.
Hihetetlen szépségű most a naplemente,
Ugyanolyan nem lehet annak mindegyike!
Legendák, formák, hangulatok, színek
Lélegző, változó élmény ez és látvány,
Á, ilyet nem festhet az sem, ki boszorkány!
Soha - tényleg úgy hiszem -, soha meg nem unnám.

















Megjegyzés:
 Barátok Verslista, belső pályázat, Akrosztichon 03. (3.)

Az akrosztichon (névrejtés) lényege, hogy a verssorok kezdőbetűiből – ha összeolvassuk – egy értelmes szó (eredetileg név) jön ki. Most játsszuk fordítva! Megadom, mi jöjjön ki, s ti költsetek hozzá verset (lehet prózajellegű mondatok sora is). Tehát ezúttal egy tízsoros alkotást várok tőletek, melyben a sorok kezdőbetűi már adottak, csak folytatni kell. A rímképletet épp ezért nem is adom meg. Az igazán sikeres akrosztichon vers /próza tartalmilag is kapcsolódik a megadott szóhoz, mely most ez:

L…………………………………
O…………………………………
M…………………………………
B…………………………………
H…………………………………
U…………………………………
L…………………………………
L…………………………………
Á…………………………………
S…………………………………

2016. szeptember 28., szerda

A fákért


Levegőt! - kiáltanám szerte a világnak,
Omladozó falak borulva nyomorítanak
Mélynél is mélyebbre, életért küzdve...
Bár lenne enyém az összes fa lelke!
Halni nem hagynék, esküszöm, egyet sem!
Utcákon, tereken, parkokban, erdőkben,
Ligetben, sétányon, pusztákon, hegyeken
Lila szalagot tűznék minden fa hegyére,
Állj, ki kezet emelne élő természetre!
Sivár, gyötrő élet vár fák nélkül az emberre...























Megjegyzés:
 Barátok Verslista, belső pályázat, Akrosztichon 03. (2.)

Az akrosztichon (névrejtés) lényege, hogy a verssorok kezdőbetűiből – ha összeolvassuk – egy értelmes szó (eredetileg név) jön ki. Most játsszuk fordítva! Megadom, mi jöjjön ki, s ti költsetek hozzá verset (lehet prózajellegű mondatok sora is). Tehát ezúttal egy tízsoros alkotást várok tőletek, melyben a sorok kezdőbetűi már adottak, csak folytatni kell. A rímképletet épp ezért nem is adom meg. Az igazán sikeres akrosztichon vers /próza tartalmilag is kapcsolódik a megadott szóhoz, mely most ez:

L…………………………………
O…………………………………
M…………………………………
B…………………………………
H…………………………………
U…………………………………
L…………………………………
L…………………………………
Á…………………………………
S…………………………………

2016. szeptember 27., kedd

Indián nyár


Lágyan cirógat az őszi napsugár,
Oson a fák alatt, fáradt már a nyár.
Miért is múlnak ily gyorsan az évek?
Barnuló levelekkel teli nyári emlékek
Halkan, észrevétlen az ősz szereplői lettek.
Utólag is érzem a nyár leheletét,
Látom a kék eget, de már nincs akkora hőség.
Létező valóság szeptember idusa,
Áltat még, de már nem éget a nap aranysugara.
Suttogva érkezik - az indián nyár... maga.























Megjegyzés:
 Barátok Verslista, belső pályázat, Akrosztichon 03. (1.)

Az akrosztichon (névrejtés) lényege, hogy a verssorok kezdőbetűiből – ha összeolvassuk – egy értelmes szó (eredetileg név) jön ki. Most játsszuk fordítva! Megadom, mi jöjjön ki, s ti költsetek hozzá verset (lehet prózajellegű mondatok sora is). Tehát ezúttal egy tízsoros alkotást várok tőletek, melyben a sorok kezdőbetűi már adottak, csak folytatni kell. A rímképletet épp ezért nem is adom meg. Az igazán sikeres akrosztichon vers /próza tartalmilag is kapcsolódik a megadott szóhoz, mely most ez:

L…………………………………
O…………………………………
M…………………………………
B…………………………………
H…………………………………
U…………………………………
L…………………………………
L…………………………………
Á…………………………………
S…………………………………

2016. szeptember 26., hétfő

Jógazda-anzix


Pendül a gereblye, ahogy az ásóhoz csattan,
menekül is odébb a lábasjószág riadtan.
Az erdőkerülő gazda dolgát elvégezvén
fáradtan sóhajt, majd lócára heveredvén
ebét szólítja, ki hűséges barátja,
örömben-bánatban gazdáját szolgálja.













(Újváry Ferenc: Falusi udvar)



FB - szómegadásos játék.

6 szó: gereblye, lábasjószág, erdőkerülő, lóca, eb

2016. szeptember 23., péntek

Őszi tanka


Gesztenyebarna
hajjal játszik a szellő -
megtorpan az ősz
rakoncátlan tincsek közt -,
s huncutkodva tör elő.



2016. szeptember 22., csütörtök

Anyaság


Mikor megszültem, azt mondtam:
"- Nagyszerű... de soha többé."
Élénken él még az emberben akkor
a gyötrődés, fájdalom, s ő maga
innentől teljesen a gyermekéé.
Úgy hittem, ez az érzés nem osztható,
s el sem képzelhettem, hogyan lehet
másoknak két-, három-, négy... és
akárhányfelé is figyelme szétszórható.

Mégis hozzászokunk... több lesz az öröm,
más lesz a világ, több lesz a teher.
Féltem ettől a helyzettől, nem bíztam
magamban kezdetben... 
sokat sírtam, szegény kislányom sajnáltam,
hogy ily ügyetlen, járatlan anyát kapott
e kemény életben...
Aztán lelkileg is meggyógyultam.
Évek teltek, és megint azt éreztem,
újra új életet adni vágyom...
Eltűnt minden szülés körüli fájdalom
emléke, s mikor pár év múlva lányom
után fiam világra jött,
érzékeim biztosan súgták:
másra nem vágyom,
fiam pótolta minden létező
anyai hiányom.


Megj.: A Barátok Verslista születés-szülés témájában indított versírás -
fél évvel ezelőtti írás, de most jelentek meg a témában írott kiválasztott versek.

2016. szeptember 21., szerda

Nekem születésnap

(Aug. 20-ára, egy szülinapra)

Ha kérdeznék, mitől fontos
nekem e nemzeti ünnep napja?
Biztosan nem az jut eszembe,
ami másnak... számomra leginkább
akkor van "anyák napja".

Augusztus huszadika
itt szinte népünnepély
évtizedek óta,
a virágkarnevál ezreket
vonz ebbe a városba.
Magam is büszke voltam,
vagyok eme szülővárosi
nagy programra,
ha tehettem, megnéztem,
sőt korábban részt is vettem...
ki nem hagytam volna.

Abban az évben viszont,
emlékszem, ez esemény
háttérbe szorult...
egy új élet készülődött,
s a fontossági sorrend
nem kicsit felborult.
Ugyan, ki foglalkozott
a virágkarnevállal akkor,
mikor huszadikán reggel,
hosszas szenvedés után
felsírtál, kislányom,
s aprón, kiszolgáltatva
néztél a nagyvilágba
mandulaszemekkel?

Más lett az értékrend,
kit érdekelt ettől kezdve bármi?
Hiszen megszülettél, anya lettem.
Innentől kezdve éveken át
nem lehetett első rajtad kívül
senki és semmi sem.














Megj.: A Barátok Verslista születés-szülés témájában indított versírás - fél évvel ezelőtti írás, de most jelentek meg a témában írott kiválasztott versek.

2016. szeptember 18., vasárnap

Pompázó ősz


Hűvösek a reggelek,
pedig még most búcsúzott a nyár.
hátizsákjába pakolt
kék eget, napmeleget, ha már
mennie kell, mit tehet?

Azért nem kell siratni,
az ősz is rengeteg szépséggel vár,
langymeleget is hoz,
színes, tarka levéltakaró a táj,
melyen ámulni lehet...

S az avarban rejtőzve
eső után frissítőn nevet rád
eddig észre sem vett
sok kedves kis bujkáló zugvirág,
ugyan, ki lát itt telet?

Az ember vegye észre
a pompázó gyönyörűségeket,
nem csak a fullasztó
nyár az, mi csak jóban fürdethet,
az ősz rejt ezer szépet...
csak fel kell fedezd.


2016. szeptember 15., csütörtök

Nyár-illúzió


A szeptember végi röpke pillék
meddig adják a nyár-illúziót?
Meddig ajándékozzák az embert
azzal, hogy tél nem lesz és nem volt?

Oly ragyogó tünékeny látomások
az őszi virágok mesés pillangói,
mintha örök tavasz telepedne közénk,
s lennénk egy békés, szép világ lakói.


2016. szeptember 14., szerda

Levélhűség


- Nem barát a szél -
susog a nyárfalevél,
maradni remél.

2016. szeptember 13., kedd

Még fél


Rőt-arany levél
nyári emlékekben él.
Lehullni még fél.

2016. szeptember 12., hétfő

Suttogó platán


Valamikor fácska voltam én -
suttogja az óriás platán -,
valahol a múlt század közepén,
vagy még valamivel előbb, talán...
Törzsem erős lett mára, kérges,
lombjaim között elfér a sok madár,
szürke kis verebek, feketerigók...
sőt, mókusoknak is helyet adtam már...
Emlékezetem millió szép emléke,
napfénye melenget, s a természet
összes zamata vissza-visszajár.




FB - szómegadásos játék.
6 szó: szürke, napfény, suttog, emlékezet, valamikor, lomb

2016. szeptember 11., vasárnap

Virágaim


Minden cserepes virágom kipusztult
az évtizedek folytán. Nem sok kellett
nekik, öntöztem, nem öntöztem,
akartam, betartottam - mégsem kellettem
valahogy... az ő világuk nem működött
mellettem.

Mindig szóltam, nem kérek semmilyen
cserepest, mert ezek tények, nálam
nem maradnak meg, de valamiért nem
hittek nekem... sok fényben, kevésben,
oly mindegy volt, mit és hogyan tettem,
tehettem...

...kimúltak mellőlem. Egyetlenegy, mely
végigkísér, bár már tőle is búcsúztam
sokszor... de döntött és húsz éve velem van,
ez hihetetlen számomra olykor... egy futó.
Még nagynénémtől kaptam, ő gyökereztette
énnekem.

Néha megritkul, olykor megdúsul... néha
elfelejtem, el is hanyagolom szegényt,
aztán nagy lelkiismeret-furdalással öntözném,
majd elhullat jópár levelet, s újraéled, már
lemondok róla, azt hiszem, vége, de nem... szinte
példaképem.

Fogalmam sincs, miért van ez. Van, aki semmivel
nem tesz többet irántuk, mégis szeretik a virágok...
én bármit tehetek, kipusztulnak, restelkedhetek...
Egyedül ő, albérleteket, öt költözést átvészelt...
kibírt mindent, macskát, túllocsolást, sárgulást...
énvelem.

Talán mint virág... ő az igazi számomra,
ki szeret engem?


2016. szeptember 10., szombat

Lakótelep és természet


A sok tízemeletes között
ligetes, tágas parkok húzódnak,
igazán nem lehet panaszra oka
a kisvárosnyi itteni lakónak.

A madárcsicsergés folytonos
nemcsak tavasztól késő őszig,
még télen is sokszor hallani
éjjel is - daluk száll a holdig!

Sokszor találkozom lombok közt
ugrándozó, cikkanó mókussal,
néha egymással kergetőznek
szívmelengető biztonsággal.

Szeretek itt lakni, bár sokan
lenézik a panelt, mégis annyira
minden megvan itt, s a természet
oly közel, szinte arasznyira!


2016. szeptember 9., péntek

Őszi gyöngy


- Nem kell félni, gyere! -
Mondtam Bencének,
mily ürügy volt felnőtten
vedlenem gyereknek!

Levéldombok nőttek
itt-ott hegyek lettek,
Bence sokszor nyakig
bennük elveszett!

Jómagam is olykor
lopva körülnéztem,
s a puha halomba magam
hanyatt vetettem...

Néztem a kék eget így,
október közepén,
sajdult szívem párat,
bár lennék gyerek én!

Gyerekként természetes,
akár felejthető is,
míg felnőtten ajándék,
mint kagyló gyöngye - kincs.


2016. szeptember 8., csütörtök

Őszi emlékező


Emlékszel-e arra az őszre,
mikor kézen fogva néztünk az égre,
s az arcunkra pillekönnyen
érkező, magukat megadó
falevelekre?

Emlékszel-e, ahogy csodáltuk,
még mennyi virágot rejt az avar,
melyek még nem adták fel, s tudtuk,
még fürdenek a napsütésben,
tündökölve?

Emlékszel arra a bordó lepkére,
mely akkor rászállt a kezemre,
csodaként ámultunk, tudva,
hogy csakis bennünket érhet
ily szerencse?

Eszembe jut ezer ilyen emlék...
apróságok, tudom... másnak csak mesék.
Ám nekem néha az ilyen szinte életmentő,
mosolyt előcsaló, könnyeket szárító
lélekzene.

2016. szeptember 7., szerda

Merengő


Mily ismerős érzés, ha puhán
zizzenő színes avar süpped
lábam alatt.
Ki nem kerültem soha,
hacsak tehettem, közéjük
talpaltam...
lágyan fogták körbe lábam,
s én megéltem, éreztem,
e sokszínű levél nemrég
még élt, s lombként
adta árnyékát a hosszú,
forró hónapokon át.
Most őrzi a koraőszi nap
bágyatag, szórt sugarát,
melegét érzem és az ősz illatát...
Távoli emlékek járnak át,
s merengőn nézem a levéltakaró fölött
a két kicsi káposztalepke
gondtalan játékát.

2016. szeptember 6., kedd

Tiszta fény


Tiszta fény, újfajta ragyogás,
mit sejteni vélsz,
mit rejteni félsz,
varázslatot játszik a jövő,
csillagport szór,
s jobb, ha nem szól.
Talán a múltba vész a bánat,
sokkal többet érsz,
hidd el, jó, hogy élsz!
Szüksége van rád a világnak,
pont beleférsz,
tiéd, amit kérsz.


FB - szómegadásos játék.
6 szó: új, szór, varázslat, fény, jövő, ragyogás

2016. szeptember 4., vasárnap

Nem mindig hoz újat


Ezüstruhájából vetkőzik a Hold,
s az utolsó holdsugár is
árnyként tűnik el,
helyét átadva a születő hajnalnak,
mely rózsaszín-arany palástját
frissen ölti fel.
A sarokban a pókhálón megtörik
a csalóka árnyék, ahogy éppen
rácsillan a fény...
változatlan változás ez,
ám még a pók is rebben,
megriadt szegény?
Új nap indul, mely nem mindig hoz újat.
Néha az ember örül annak is, ha csupán...
nem lesz rosszabb.


FB - szómegadásos játék.
6 szó: megriad, pókháló, holdsugár, árny, vetkőzik, hajnal

2016. szeptember 3., szombat

Szilaj vadság


Van, ki elképesztő vadsággal,
szilajon harcol -
nem azért, mert igaza van, csak
elvből, megszokásból.
Olyan neki minden eltérő
saját vélemény,
olyan neki minden, mi való és igaz -
mit ő soha nem úgy gondol -,
mint piros posztó a bikának.
Jelképe annak, hogy
béke és igazság,
segítség és megbocsátás
szikrát nem érdekli,
csak glória és királyság.
Győzni és tiporni,
szidni és uralni
teljes jogon,
lépten-nyomon,
mindenáron.


Megj.: A Barátok Verslista havi belső pályázatára írt vers.
Téma: a piros, vad szavakkal és hangulatával kifejezendő.

2016. szeptember 1., csütörtök

Gondtalan nyarak


Gyerekkori nyarainkat öcsémmel anyai nagyszüleinknél, falun töltöttük. Soha nem voltunk olyan szabadok, mint akkor.
Kezdődött ott, hogy egy óriási területen lévő gépállomás tízlakásos-családos sorházában laktunk, nem voltak kerítések; a területen hevenyészve, szétszórtan műhelyek, ahol emberek dolgoztak is; hátrébb, a nem kaszált, térdig érő gazban itt-ott álló vagy épp, mondjuk délután beérkező, különleges formájú gazdasági gépek, melyeket kötelező volt naponta többször is megmásznunk... Szabad bejárás a falu sportpályájára, sűrű bokrok, sövények mindenfele, melyekben nagyszerű bunkereket lehetett berendezni... a tíz családnak 30-50 méternyire (kinek hogy esett a táv) közös dupla, eredeti budi, melyben dongtak a legyek, s meg volt szabva, hogy a ház melyik oldaláé melyik budi, s csak ahhoz volt kulcsa a lakások lakóinak. Közvetlen mellettük nyílt a soha nem zárt, dzsungelszerű kert kapuja, melyen szinte át lehetett lépni egy felnőtt embernek... s attól jobbra hosszasan legalább tíz disznóól. A gépállomás elején volt irodaház és őrház (butyka, így hívták) is, békebeli éjjeli és nappali őrökkel. De nekünk nem kellett kimennünk semmilyen kapun, hogy a több négyzetkilométernyi területet nap mint nap akármikor bejárjuk, leegyük a területen lévő köztulajdonú fák gyümölcseit stb.
Az itt lakó családoknak egyetlen hatalmas kertjük volt, s mindenki tudta, hogy azon belül melyik rész az övé. Mi is tudtuk, hogy középtájt van az a hatalmas cseresznyefa; máig emlékszem a legfinomabb ízre, s hogy akkor láttam először olyan cseresznyét, ami nem piros, hanem nagyobb felülete inkább sárga. E fa környéke volt a nagyanyáméké.
Míg ott nyaraltunk, az étkezéseknek szigorú rendjük volt. Végtelenül egyszerű kaják, de az időpont, mikor asztalhoz volt kötelező ülni, percre pontos. Csak hétvégén ettünk húst, amikor is nagyanyámék leöltek két csirkét. Ebből volt leves is, második is. Alapból öten voltunk rá, de amikor az unokatestvéremék szüleikkel együtt négyen ott voltak két hétig, akkor sem volt más a módi szerintem. Vasárnap néha volt 1-2 tepsi egyszerűbb sütemény is.
Ezenkívül mi, gyerekek kaphattunk ebéd és vacsora között félúton valamilyen óriás szelet kenyeret. Mert hát ugye, a felnőtt kibírja estig, de a gyerek fejlődésben van. Ez a kenyér általában zsíros volt. Bödönből. De kívánság szerint lehetett lekváros is. És lepődhet meg mindenki: volt a repertoárban cukros-zsíros és zsíros-lekváros kenyér is. A normál zsíroshoz, ha épp volt, kaphattunk kovászos uborkát, és ezzel nem kellett asztalhoz ülni: mehettünk vele ki a szabadba; emlékszem, minden kölyök udvaron uzsonnázott. Felültünk az embermagasságra tornyozott farönkök tetejére vagy a ház végében lévő, padlásra felvezető létrák fokaira, és ott lakmároztunk. Kit érdekelt, hogy folyt a karunkon a kovászos uborka leve...
Érdekes, hogy vaj vagy például felvágott mint olyanok, nagyanyáméknál soha nem voltak... A tejet háztól hozta minden család, olyan helyekről, ahol tehenek voltak. Ez az én reszortom volt, minden este pontban 7-kor indulni kellett a tejért ki a faluba.
A zsíros kenyérrel elvolt a gyerek vacsoráig, amit kötelezően tea (ecettel savanyítva) és mondjuk, bundáskenyér, rántotta, még disznótorból maradt tepertő, kolbász vagy ebédmaradék alkotott.
Luxus volt az édesség, dinnye is megszabottan ehető, s csak saját, nem pedig vásárolt. Ha nem termett, nem ettünk. Ha rossz volt, hiába "készültünk fel" a nagy élvezetre - így jártunk. Ezeket a "nagykertből" nagyapám cipelte haza biciklin, ha megérett néhány. Egy volt fogyasztható naponta, amelyet ebéd után nagyanyám vágott annyi darabra, ahányan voltunk... Hát bizony, nem mindig volt elég, de akkoriban nem volt értelme semmiféle követelőzésnek, hisztinek - ami volt, azt fogadtuk el etalonnak.
Hosszú nyári délutánokon előfordult, hogy öcsémmel saját szakállunkra bóklásztunk egyet a nagy, közös "kiskertben", mely csak a távoli "nagykert" miatti megkülönböztetés miatt volt kiskertnek nevezve.
Tudtuk, hogy a disznóólak utáni kerítés mögötti kertrészben lévő málnasor nem a miénk, de ki látta, hogy megdézsmáltuk? Meg se látszott rajta, hogy bárki is hozzányúlt volna...
Jóllaktunk a kis apró, sárga, mézédes körtékből, ami szintén nem a miénk volt, de volt azon elég... és szerintem a ház többi gyereke is így volt ezekkel a dolgokkal. Mint ahogy a mi sárgás gyümölcsű cseresznyefánkat is valószínűleg nem csak mi kopasztottuk - de hát bőséggel termett, s fel se kellett nagyon mászni!
Sűrűn előfordult, hogy az érett, piros, igazi jó házi paradicsomokat kívántuk meg. Egyszerűen beültünk öcsémmel a paradicsomföld közepére, majd egymás után szedtük le a semmihez sem hasonlítható ízű, aromájú, igazi napsütötte paradicsomokat, és sorra faltuk befele. Emlékszem, csurgott a leve a karunkon, melyen az egész nap nyomán felszedett kosz ilyenkor meglehetősen feltűnt, hiszen bármiféle gyümölcs leve árkot szántott a homogén, enyhe-szürke fedettségű bőrünkön... Most már megőrülnék tőle, de akkor kit érdekelt?
Közben az egészből mi ugyan nem csináltunk titkot. Valamelyikőnk elkezdte, s aztán végig folytattuk: minden egyes paradicsom leszakítása és az első harapás előtt torkunk szakadtából énekeltünk egy-egy diadalmas, saját kitalációjú rigmust, mely szerint mintha csak versenyeztünk volna, ki tud több paradicsomot enni. Miénk volt a diadalmas világ!
Akkor még nem volt sárga, sötétlila, szinte fekete paradicsom, de az biztos, hogy annak a gyerekkori, engedély nélkül nap mint nap gyomrunkba pakolt paradicsomnak az íze és illata máig is utánozhatatlan. Számomra annak a paradicsomnak az aromája egyet jelent a nyári örömök, a szabadság, a gondtalan nyaralás tudatával. A gyerekkorral...