2011. július 30., szombat

A csend hintája


A csend hintája időnként
kirepít a zajos valóságba,
s ő maga visszavonul.
Mint naiv, félénk gyermek,
botorkálok félvakon,
védtelen s gyámoltalanul,
próbálok emészteni múltat,
széttört évtizedeket s itt e
földi létet, hibát keresni
ott, hol régen sem lehetett
semmi, de semmi mást tenni...
ahogy volt, úgy esett.
Keresek értelmet s jövőt,
ha jut még nekem olyan,
ha életem még nem vájta végleg
kőbe e gyors életfolyam.

Reményeimet a csend hintája
lendíti vissza rendületlen
a maga valóságába.
Segíts kapaszkodni, kedves,
mert félek a zuhanástól
a semmi mocsarába.


2011. július 27., szerda

Esőálom


Álmomban ezüstfelhők
fodraiba kapaszkodom,
csillogó cseppek záporoznak
mosolyt fénylő arcunkon.
Nincs okom bátran örülni,
mégse merészkedik társnak
most a bánat; lelkemet, mi nyomja,
szétszórom a világnak.

Észrevetted vajon, kedves,
ha ketten együtt nevetünk,
még az eső is eláll, és mi
a szivárványon térdepelünk?


2011. július 9., szombat

Nyolcvanéves lettél
















Ifjúkori képeid sorjáznak
oly sokszor előttem még,
nem létezhet, hogy elszállt
drága fejed fölött ez a sok év!
Érted nyílik sírva-nevetve
bennem s a világon ma
ezernyi színes virág,
Isten éltessen baj nélkül téged,
a legjobb édesanyát!

Csak, látod, olyan hőség van...
szinte elhal saját hamvában -
még ha fiatalabb is - az ember...
most is aggódom érted,
mert tudom: nyolcvan éved súlyával
csendben bár, de mily kín és keserv
az, mellyel ezt kell viselned...