2015. december 28., hétfő

Durva


Rég volt, de emlékszem...
időnként néma, hangtalan
és durva volt minden tetted,
mint egy kegyetlen varázslat,
mely magához ölel, de úgy,
hogy az áldozatból apránként
kifogy a lélegzet.













FB - szómegadásos játék.

6 szó: hangtalan, lélegzet, durva,varázslat, kegyetlen, ölel

A lónak is négy lába van


Semennyi láb nem számít soknak,
sötétben járva úgyis botladoznak
emberek, állatok, ha semmit sem látnak,
tán csak a százlábú marad meg stabilnak.












Megj.: A Barátok Verslista Iniciálés belső játékára íródott.
4 db S betűvel kezdődő szó, a botlás hangsúlyozása és a bokorrím (a a a a) volt a kritérium.

Sóhajok hídja


Mikor gondolánk suhant halkan, csendben,
sötétség honolt immár Velencében.
Selyemszárnyakba botlottunk az éjben,
fel is borultunk, a híd alatt éppen.
















Megj.: 
A Barátok Verslista Iniciálés belső játékára íródott.

4 db S betűvel kezdődő szó, a botlás hangsúlyozása és a bokorrím (a a a a) volt a kritérium.

Botlás


Olyan síkos ez a járda,
még a légy is siklik rajta.
a veréb is elég suta,
sejhajra ült eszemadta.













Megj.: 
A Barátok Verslista Iniciálés belső játékára íródott.

4 db S betűvel kezdődő szó, a botlás hangsúlyozása és a bokorrím (a a a a) volt a kritérium.

Serteperte


Sicc, te macska! Nem megmondtam?
Sündörögsz itt alattomban!
A minap is elbotlottam,
sem kellett, elvágódtam...
















Megj.:
A Barátok Verslista Iniciálés belső játékára íródott.

4 db S betűvel kezdődő szó, a botlás hangsúlyozása és a bokorrím (a a a a) volt a kritérium.

Dal belülről


Mikor a temetőkben gyertyákat gyújtanak,
egy kripta ajtajánál mindig megállok.
Ott lóg rajta egy már nem használt lakat,
megette a rozsda; nézem, s álmodozok.

Kik benne nyugszanak száz éve is talán
- a lakat szinte majd magától elporlad -,
békét találtak-e lelkükben mára már?
Látogatójuk sincs, hosszú évek alatt.

Körbenézek lassan, nincs senki e részen,
pár szál kedves vadvirágot lecsippentve
a korhadt lakathoz csúsztatom a résen...
s ekkor valahol eltemetve mélyen
egy dalt hallok belül, némán lélegezve.













Fotó: Vehofsics Erzsébet


Megj.: A Barátok Verslista két belső pályázatán

indultam e verssel. A Gondolatok fényképhez és
a novemberi havi, dal és temető szavak felhasználásával
készült írások kiírt pályázatán.

Novemberi emlékezés


Tömegek járják az aranyló utakat,
pazar levélszőnyeg sző rájuk színeket...
Hűvössel érkezik a novemberi fény,
szelíden simogatja a sírköveket.

Itt, a temetőben mindig megrendül a lélek,
mi velem érkezett, csak az emlékezés,
ahogy egyik sírtól a másikig térek,
mintha nem e földön járnék, s kevés,

mit magamban a jelenből idehoztam volna.
Újraélem a közös múltat ővelük,
kik már túl vannak minden fájdalmon, s vajon
hol vannak, mit érezhet most lelkük?

Látják-e bárhonnan, hogy hozzájuk jöttem,
gyertyáim fénye eljut-e hozzájuk?
Amit érzek, az szomorkás melankólia,
ám egyben békével tölt el nyugalmuk.

Rokonok, barátok, kedves ismerősök,
apám és nagymamám, keresztanyám hangja
úgy szólal meg bennem, oly elevenen,
mint megannyi dal gyönyörű dallama.




















Megj.: A Barátok Verslista novemberi belső pályázatára íródott. Most publikálom, mivel csak eredményhirdetés után lehet. Feltétel volt a dal és temető szó használata.

2015. december 23., szerda

Pókháló-életünk


Sűrű ágak, gallyak között
ólomlábú este leszáll,
Fenn az égen, lombok fölött
az éj már jelenésre vár.

Elcsitul a nappal zaja,
esti hangocskák neszeznek,
a pók, ki remekművét végzi,
mára végét veti ennek.

Ilyen csodás, csipkés ezüst-
háló a mi életünk is,
néha biztos, szép és egész,
néha ingoványos mégis.

Pókunk szemszögéből nézve
erős mentsvár az ő vára,
pedig összetörni elég
vihar; ember keze, lába.

Mégsem adhatja fel soha,
ha szétszakad, épít újra,
mindenkinél kell a remény,
álljon fel, s ne nézzen vissza.













(Fotó: Vehofsics Erzsébet)

Megj.: A Barátok Verslista belső pályázata - Gondolatok fényképekre 03. alkalmára íródott.
A vers a pályázat nyertese.

A pók figyel


A pók figyel.
Ha látjuk a csodás hímzésremeket,
kisebb-nagyobb művészi csipkedíszeket,
csak kevesen ámuldozunk,
mi, kik elméletileg az
evolúció csúcsán állunk,
még csak hasonlót produkálni sem
mindnyájan tudunk.

A pók figyel.
Első ránézésre nem látható.
Elbújik, s ha éhes, lesben áll.
Művészi alkotása, hálójának
legkisebb mozzanatára
éber, s gyors, mint a pillanat,
láttam már legyet, lepkét, bogarat,
melyek egy sóhajjal beleragadtak.

A pók figyel.
Talán van egy kis vadászösztön is,
de elsősorban harc ez, a betevőért.
Életért, a fennmaradásért.
S milyen egyszerű
szándékosan vagy véletlenül
e létszükséglet-hálót figyelmetlenül
letépni, szakítani,
az ágakat széthajtva
semmivé tenni,
miközben...
a pók figyel.


(Fotó: Vehofsics Erzsébet)
Megj.: A Barátok Verslista belső pályázata:
Gondolatok fényképre 03. alkalomra íródott.

Kezdetben


Kezdetben ott van a gyönyörű dal,
s míg a szerelem úgy zeng két szív között,
s illeszkedik minden érzés, mint két fogaskerék,
addig tornádó, hurrikán sem tépheti szét,
semmilyen ítélet nem bírálhatja fölül
a mindennél csodásabb, szentebb érzést.
A dal, a mennyei, mi számít csupán,
és felülír minden rosszat, bűnt és józan észt.










Fotó eredete: velvet.hu



FB - szómegadásos játék.

6 szó:  fogaskerék, kezdet, dal, minden, hurrikán, ítélet

Ha konty a védelem...


Ha az élet állandó változatosság,
azt is kísérheti egyfajta megszokás.
Hajad néha rövid, lófarok vagy konty
ül fejeden, utóbbi remek védelem,
mert párosnak nézhetnek akkor is, s nem
kötnek beléd, ha inkább magad szeretnéd
eldönteni, kell-e pár vagy sem.















FB - szómegadásos játék.

6 szó: változatos, megszokás, remek, védelem, konty, páros

2015. december 22., kedd

Ősz és tél között


Ez az ősz most zordabb, mint régente,
érdekes talány az évszakokra
utólag is visszanézve...
Miért zúg mérgesebben a szél?
Miért jéghideg a patak, pedig
nemrég még a fákon a levelek
sok-sok színben tündököltek?
Hetek óta köd és szürkület,
mi egész nap mindenhol körbevesz.
Persze, ez itt már a tél.
Akkor mért oson mégis még itt
mindig az ősz, mint ki menni fél?















FB - szómegadásos játék.

6 szó: ősz, talány, méreg, patak, szél, zord 

2015. december 21., hétfő

Napkelte után


Új nap ébredezik,
a napsugár ránk köszön
és mindent megérint,
az emberek arca s a világ is
kiszínesedik.
Kívánom, maradjon így...
bár ne rontaná el semmi, ami rossz,
ami bántó és gonosz...
Ez a nap, és az összes többi is
maradjon békében, így!
















FB - szómegadásos játék.

6 szó: minden, napsugár, érint, ébred, ront, marad

2015. december 20., vasárnap

Decemberi igézet


Talán túl nehéz ez az élet.
Talán híján is vagyunk a szeretetnek.
Ám decemberben - bármily zord hideg lehet -,
megkap egy gyönyörű igézet.
Elvarázsol, szívemben dallamok zengenek,
jobbak lehetnénk, ha többen is szeretnének.
S itt most mindegy, Istenben hiszek-e,
vagy csupán apró alkotóeleme vagyok a szeretetnek,
nem számítana semmi, ha mindenki így érezne,
egy örök nyugalom és béke, biztonság
ölelné át a világon az összes lelket.












Megj.:

A vers a Barátok Verslista Szó-Szövő 235. belső pályázatára készült, Juhász Gyula: Karácsony felé c. verse adaptációja nyomán.
A jelzett versből megadott 8 szó, melyet a cím is tartalmazhat: szívemben,  szeretetnek,  gyönyörű,  igézet, decemberben, élet,  hiszek, jobbak.
Ez lett a pályázat győztes írása.:)

Decemberben


Olyan rideg, kíméletlen minden... fájok kívül-belül...
Fázom itt a kövön, emberek... nagyon.
Sokszor eszembe jut: volt nekem is
gyönyörű házam, családom...
Álmaimban látom mennyországom...
Ha valaki kezet nyújtana, segítene...
ha látnék jelét valami jobbnak,
tárgya lehetnék egy kis szeretetnek...
De már nem hiszek lassan, elhal a remény.
Ami jót kapok ritkán, az nem más, mint szánalom.
Bár szívemben néha mintha megremegne az élet...
De nem. Az számomra a legnagyobb
irgalom és adventi igézet,
ha vedlett kalapomban pénzcsörgést hallok,
s ha nem rúgnak belém megvetően,
már azért is mérhetetlenül hálás vagyok.





















Megj.:

A vers a Barátok Verslista Szó-Szövő 235. belső pályázatára készült, Juhász Gyula: Karácsony felé c. verse adaptációja nyomán.
A jelzett versből megadott 8 szó, melyet a cím is tartalmazhat: szívemben,  szeretetnek,  gyönyörű,  igézet, decemberben, élet,  hiszek, jobbak.
Festmény: Mészöly Mester Béla: Utcai koldus

2015. december 15., kedd

Ringató 2.


Kedvesen és némán figyel,
ezüstöt szórva rám a hold,
puha párnámat ölelve
aludni próbálok, miközben
kint a szél havat hord...
Hallgatom macskám dorombját,
s úgy tűnik, távolodik a valóság...
reménytelennek tűnő gondom
elenyész', körbevesz lassan
egy sokkal szebb álomvilág.
















FB - szómegadásos játék.

6 szó: kedves, némán, hold, puha, valóság, reménytelen

Ringató 1.


Kedvesen és némán néz le,
ezüstöt szórva a hold rám,
megnyugszom lassacskán, macskám
puhaságát simogatván.
Kegyetlen valóság, távozz
messze, hagyj engem egyedül,
talán mégsem oly reménytelen
sorsom, egyszer a nap is kiderül.











FB - szómegadásos játék.
6 szó: kedves, némán, hold, puha, valóság, reménytelen