Szabadulás

Minden nehézség mellett
legnagyobb éden volt, mikor
végre lehullt a rablánc.
Emlékezetem még tisztán őrzi,
mikor ahogyan fütyültél,
oly módon ringott a tánc.

Az óra elérkezett, hogy
a hűség nem parancs függvénye,
létezhet alapból is.
Fátyolos felhő fodrozódik fönt,
vigye a rabságot, jöjj, szabadulás,
a hűséghez ennek köze nincs.

Ha egyszál magam vagyok,
s tőlem más nem függ, akkor
simább a kockáztatás.
De nem így volt, százszor nehezebb,
hisz' mást nem veszélyeztethetek,
szinte alig volt megoldás. 

(Megadott szavak: rablánc, fátyolos, hűség, óra, emlékezet, felhő)

Kerüljük el egymást

Először csak ütsz,
másodjára tán kést ragadsz,
ki tudja, mikor jön el
az a harmadik vagy
negyedik pillanat...

Talán megvárod, míg
felfénylik a telehold,
legyen feltűnő, hogy
már nem élő vagyok, csak holt...
vagy majd észleled,
hogy a szív rózsája
végleg összezárult,
bármit teszel, minden,
mi érték velünk volt,
az már semmi más, mint
egy igaz-sem-volt múlt.

Ne ródd fel, de nem bízom
veled semmilyen holnapban,
s nem várom meg, míg szájon csókol
valami hazug és bizonytalan.
Csak kerüljük ki egymást
óvatosan, halkan.

Rejtekhelyek - pundurkák

Birsalmafa vastag

ágai között

kisgyermekként

rejtőztem.

**

Rejtekhely a szobám,

szívem kőfalát

biztonságban

tudhatom.

**

Otthon biztonsága

elsimítja a

lelki béke

ráncait.

**

Kell egy biztos, védett

hely, hol megnyugszik,

békét talál

az ember.

Kerti pundurkák

Tarka virágok közt

a régi kertben...

legszebb emlék

énnekem.

**

Nagymamám a kertben

nefelejcset szed.

Tekintetét

őrzöm rég.

**

A szeretet kertje

- gyere, nincs messze! -

derű, béke,

biztonság.

**

Szeretetvirágok

nyíltak ott régen,

gyermekkorom

kertjében.

Goriot apó - pundurkák

Kihasználtak téged,

elszegényedtél.

Elkerült a

szeretet.

**

Mindent feláldozott

Goriot, mégis

hálátlanság

jutalma.

**

Szegény, lepusztult lett

Goriot apó.

Nincs szeretet,

irgalom.

**

Hasztalan áldozta

nekik mindenét,

gondoskodást

nem kapott.

Falánkság lebukással

Nyalánkságot nyammogtam
otthon egymagamban,
citromfagyimat nyugodtan
nyögdelve nyaldostam.

Illett mindezt tenni nagy titokban,
mivel az egészet magamnak akartam.
Így aztán nyilván nyakló nélkül faltam,
hideg, nyomós nyomást éreztem gyomromban.

Már azt hittem, kész, s őrizem a titkot,
mikor az ajtó nyikorogva nyílott...

Nyekergő álom

Aznap éjjel, mikor ajtóm
nyikorogva nyílott,
rossz álmom volt éppenséggel,
nyomasztóan nyúzott.

Nyakam nyíltan fojtogatták,
jajgatni sem tudtam,
leginkább csak nyögve nyeltem,
s az ajtóra gondoltam:

nem lesz időm olajozni,
így nyersen nyúlok ki,
s végem után is az ajtóm
így fog nyikorogni.

Pundurkák hidakra

Kilenclyukú hídját

többször bejártam.

Hortobágyot

kedvelem.

**

Régi fahidaknál

tó fölé hajló

szomorúfűz

hajladoz'.

**

Híd alatt hullámzik

lustán a folyó.

Kívánkozna

vászonra...

**

Eger-patak hídja

mindig otthonos.

Árnyékomat

figyelem.

**

Túlsó partra vezet.

Néha kell, tudom.

Szeretem a

hidakat.

Tigris-apevák

Te

tigris,

csodaszép

teremtménye

vagy a világnak!

*

Egy

tigris

gyönyörű,

félelmetes

mesteri tökély.

*

Kis

tigrist

boldogan

dédelgetnék,

fel is nevelném...

Apevák szélcsengőre

Moll

dallam

lágyan szól,

szélcsengőn ér

égi üzenet.

*

Szél

libben.

Szélcsengő

hangján érzem

erősödését.

*

Már

hallom

szélcsengőm

dallamát... és

tudom, érkezel.

A szándék megvolt

"Ha nem merészkedsz a hullámokba,
sosem tanulsz meg úszni
örvénylő vizekben."
Mondhattak nekem hasonlókat,
sőt, hullámokba be is merészkedtem,
úszni mégsem tanultam meg sohasem.
Ha e szavakat szó szerint veszem.

Ám értem én, hiszen ahhoz,
hogy sikerrel járhassunk bármily téren,
fel kell venni a kesztyűt,
hisz' csak akkor van esély, hogy
teljesülhessen akármilyen vágyunk,
ha a kihívásoktól nem rettegve
megpróbáljuk, belevágunk.

Ha nem megy, nem sikerül,
egyfajta bánat, belenyugvás,
de rajtunk nem múlt, megpróbáltuk,
csak nem jött össze a megoldás.
Magunknak egy pipa, beletörődés,
a szándék megvolt, csak nem sikerült.
Kész.

* Idézet: Robert Livingstone

Nyilván jó lenne tudni

Szerintem én is kíváncsi lennék sok mindenre,
ám a büszkeségem határt szab.
Erősebb, minthogy kiadjam magam, rimánkodjak,
mondják el az óriás titkokat.

Nem kerül nagy erőfeszítésbe, mert már
megszoktam, nem adom ki magam.
Igaz, hogy érdekelne sok minden, de
a pletykát, mondjuk, soha nem díjaztam.

Ki tudja, mi igaz; elvem lenne, mindig
meg kell hallgatni mindkét oldalt,
s ha egyik felé tendálok, nem tudhatom
biztosan az igazságot.

Nyilván történésekről jó lenne tudni,
de ha valaki magától nem mesél,
tartsa meg magának, én biztosan nem
hunyászkodom, haladjon az a szekér.

***

már nem érdekel,
tartsd magadban a titkod -
ha nincs bizalom

Jó dolog a bot

Gyerekként szerettük
a bottal hadakozást, főleg
a fiúk a bottal kardozást.
Akkor nem gondoltunk bele,
mennyire segítheti a bot
az ember mozgását.

Anyám már régen bottal jár,
anélkül biztos, hogy rég nem járna már.
Vettünk neki sokfélét – fémet, fát,
kampósat, fogósat, állíthatót -,
de legjobban azt szereti, mely
letéve a saját lábán megáll.

Turistaként nagyra becsülöm
a túrabotot. A hosszas gyaloglást
nem kicsit könnyíti meg –
főleg korosabbak, fájósabbak,
nem túl edzettek számára –,
segíti a természetjárást.

***

botok csattannak,
látványos kanásztáncok -
múltat idézők

Műtéti szívás

Rossz érzés, mikor filmbeli
műtéteknél hallom
 a „szívás! törlés! utasításokat,
látni élet és halál közti állapotokat,
mert a fantázia és képzelet
elém hozza a műveleteket,
s ezeknek jó vége nem mindig lesz.

Pech

Mennyi szívás van a legtöbb
ember életében, hihetetlen.
Persze nemrég még pechnek,
balsorsnak, balszerencsének
nevezték, amire most azt mondjuk:
„hát ezt jól megszívtam”.

Szleng ez, mert lehetne szebben is,
pl. ráfáztam, megjártam,
mégis ránk ragad a szó,
mint hogy nagyot koppantam,
mikor ezen meditáltam…

Ügyvéd szükségessége

Jó, ha van, ki ügyemet védi,
de azért inkább ne legyen ügyem.
Nem fűznek hozzá kellemes emlékek,
de jó, ha bármily ügyben
tanácsát kérhetem.

Mennyi hírességnek van
magától értetődően
tartósan ügyvédre szüksége,
náluk ez már olyan, mint
mezei közembereknél
a háziorvos jelenléte.

Ügyvéd a válópernél,
ügyvéd vagyonmegosztásnál,
ügyvéd gyermekelhelyezésnél,
ügyvéd az öröklésnél,
ügyvéd ház-adásvételnél,
és akkor nem beszéltünk –
és nem is nagyon akarunk –
ügyvéd a zűrös bűnügyeknél.
Több-kevesebb siker
vagy sikertelenség
minden ügy végénél.

Oklevélről

Jó lenne, szép lenne.
Sok helyről kapok,
támogatás, verseny,
gyaloglás, írások,
elismerések, emléklapok.

Réges-rég kaptam
zenéért, szolfézs-
hegedűversenyért,
segítségért, fotós
helyezésért.

Extra örömök.
Biztos mások is kapnak
ezért-azért,
nem egetverő, túl
nagy dolgokért.

Jólesik az bárkinek,
ha elismerik, amit csinál.
De az biztos, hogy
amit csinálok, mégsem
oklevélért teszem.

Nyomás alatt

Nyomás alatt lenni vegyes érzés.
Egyrészt frusztrál, hiszen ez maga
a megfeleléskényszer, mely az embert csupán
elsősorban mások miatt hajtja.

De bizonyos nyomások másfajták,
az embert például inspirálják,
hogy „igenis, én is megmutatom,
mert én is tudom és megcsinálom!”

Vagy van az a fajta nyomás, mi
rád telepszik, mert környezeted
szipolyoz, mentálisan maga alá temet,
jó hatást rád egyáltalán nem tehet.

Van, aki így nő fel. Szülei,
nevelői így sikeredtek.
S ő is úgy sikeredett,
amilyen emiatt lett.

Nyomás alatt maximum a pálma nő.
A gyerek nem, legalábbis nem úgy, ahogy kéne.
Túlzott elvárások, korlátozások…
s a szülő nem veszi észre…

Üzenet lehetne

Lehetett volna más,
régi ismerőssel barátság,
de félreismertelek. Eleinte fájt,
de nem fogod megtudni -
tanultam a csendet.
Déja vu… nem újdonság.

Tűrni soha

Ha valaha írok üzenetet neked,
nem hófehér galamb repíti majd.
Nincs már mit mondanom, nem is érdemeled,
hidd el, nincs értelme erőltetned.

Nem számíthattam rád, túl sokat elnéztem,
de egyszer túlcsordul bármiféle pohár.
Nevelni könnyebb a saját két gyerekem, 
nem tudhattam, hogy ez lesz a szerepem.

Azt gondolod, egyszer visszahívlak majd,
s akkor majd még én könyörgök neked,
de inkább magamban és nyugalomban,
engem feléd már semmi nincs, mi hajt.

Vízcsepp a patakban

A magasból árad ez a kis patak,
nézd, hogy tajtékzik, hogy szalad!
A hegy oldalán fehér habjai felcsapnak,
majd lankásabbá válik medre, halkul,
kissé lassul, de azért áradnak
hullámai, rajtuk fények csillannak.

Így sodor minket is az ár,
nem kímél, levegőt sem kapsz,
egyszer fent, másszor lent,
zuhansz, néha oda-odacsapsz,
nem mindig az van, amit akarsz,
egyszer elégsz, máskor megfagysz.

A sodrásban fényes csepp lennék,
szikráznék, s neked énekelnék
lágy, ringató, csobbanó hangokat,
millió vízcseppel játszanánk nagyokat,
mi lennénk, csillogva, sziporkázva,
mi lennénk maga e sodródó patak. 

Varangyos béka

Engem nem zavarnak,
hasznos állatok.
Ám inkább csak messziről
asszisztálok.

Bárhol gyakori fajta,
elél sok helyen,
síkságon, dombságon s a
hegyvidékeken.

Igen hasznos kétéltű, 
magányos, igénytelen,
simogatni nem fogom,
királyfi sem lészen.

Élőhelye ahol van,
ott élje nyugodtan
akár harminc-negyven évig is
békaéltét bátran.

Szívesen fotózom
tisztes távolságból,
hiszen különleges lény
a maga szempontjából.

Az értelemről

Az értelem nem csupán annyi,
hogy az ember nem hülye.
Nem kötelező okvetlen diploma
ahhoz, hogy értelmesnek legyünk
titulálva. Nyilván ki nem zárja!
Ismerek diplomást, akitől távol áll
sok minden, mi kéne, mert
az értelemhez hozzátartozik
egy kis józan parasztész,
egy kis empátia,
egy kis tolerancia,
egy kis intelligencia,
tájékozottság, udvariasság,
helyzetfelismerés, illemtudás.

Kellő szituációban felismerni,
mikor vagyunk sok vagy kevés.
Kell tisztelettudás és alázat,
becsület és szerénység.
Nem kell égnek emelt áll.
Mások lenézése, megalázása
sem az értelem tanúsága.
Ha az értékrend rendben van,
mindezek ösztönből jönnek.
No, őnáluk biztosan van helye
az értelemnek!

Akác és méze

Csodás, egyedi illata
méhek tömegét vonzza.
De emberek is meg-megállnak,
őket is lázba hozza…

Gyerekkorunkban kóstoltuk
az akác virágát is,
enyhén édes, finom ízét
érzem még ma is.

De fotózni is szeretem
méhecskékkel együtt,
ha látom a képeket,
az ég és kedv is derült.

A lila akác egyedi,
szemkápráztató látvány,
sokáig nem mozdulok,
és fotózni nem hátrány!

Az akácméz kellemes,
akácvirág illatú,
egészséges, sokáig
folyékony állagú.

Botrányról

A botrányt messzire kerülöm.
Nem csak, ha velem lenne kapcsolatos,
de mindenféle botrányt,
ha én is ott vagyok.

Nem szeretem a feltűnést, 
ki nem állhatom, ha rám figyelnek,
még JÓ kapcsán sem, nemhogy
balhé, botrány örömének.

Volt már, hogy nem tudtam kikerülni,
de nem én voltam sem szereplő,
sem ludas. Mindig sajnálom,
ki igazságtalanul vesztes, esendő.

A botrány megalázó.
Megbeszélni magánban fair.
Nagy szegénységi bizonyítvány,
ha valakinek ehhez közönség kell.

Az elégtétel sikere nem attól függ,
mekkora a közönség.
Érintettek tudják, miről szó van,
elég, ha ők tudják, ki az ellenség.

Finom élmény

Érdekes, gyerekkorunkban akkor rég
nem volt különösebb divat a szülinapi torta.
Egyetlenegyre emlékszem valamikor,
egy csokitorta, úgy hatéves koromban.

Nem vettem később sem tudomást arról,
ha másokat tortával ünnepeltek,
de gyerekeimnek mindig megrendeltem,
nem maradt ki egyetlen szülinapjuk sem.

Aztán egyszer csak, amikor
negyvenéves lettem,
munkából hazaérve
torta fogadott engem.
 Anyám sütötte, direkt nekem…
nagyon meglepődtem.
Nem volt cukrászalkotás,
de ott volt rajta minden.

Ettem tortát nyilván, egyik jobb volt, mint másik,
de ennél a tortánál, negyvenéves koromban –
ahogy én ülök egy torta előtt
és én fújom a gyertyát -
semmi sem esett jobban.

Energiavámpír

Sajnos, „volt szerencsém”
többször, nem is egyszer.
Sokáig nem jöttem rá,
hagytam, hogy vérem szívja e „vegyszer”.
Azaz leszívta az energiám,
kimerültem órákra tán.
Mindannyiszor annyi erőm kivette,
hogy magam sem értettem,
miért érzem magam úgy,
mint akin úthenger átment-e.

Kissé asszociálok a nárcisztikusra.
No, ők ilyenek, persze nem tudják,
sok idő eltelik, míg az áldozat
megfizeti kínkeserves dolgok árát.

Ha nem vele élsz és rájössz –
egyszerű! Meg kell szakítani mindent,
bármit is hozzákötsz!
Ha vele élsz, az borzadály.
Önértékelésed – ha volt – lenullázza,
segítség nélkül nincs határ, csak akadály!
Szökni sem tudsz egyedül.
Hívj segítséget, menekülj!

Kell a levegő

Kell a levegő,
érzem ezt liftben,
Klausztrofóbia?
Lehetséges, igen.

Kell a levegő,
érzem a hőségben,
negyvenkét fokban,
levegőtlenségben.

Kell a levegő,
érzem ezt kórházban,
a félelemtől, sokktól,
a vegyszerillatban.

Kell a levegő,
érzem ezt a buszban,
ha tömött heringként
utazni kell abban.

Kell a levegő,
éreztem ezt veled,
amikor egy lépést sem
tehettem nélküled.

Sivatagi gondolatok

Láttam filmeket, olvastam könyveket,
melyek sivatagban estek meg,
imádtam a Sivatagban és vadonban
című Sienkiewicz-könyvet.
Érzem hangulatát még, pedig mikor
olvastam? Nagyon rég.

Nem szeretnék sivatagban élni,
nem tudom, mennyire mozgalmas
egy oázis, de nem túl izgalmas –
vagy nagyon is? –,
s gondolom, s nem árt némi
tűrőképesség… 

Azt hiszem, nagyon félnék,
ha sivatagban eltévednék.
Eszembe jutnak onnan a tevék,
nagyon strapabírók, igénytelenek,
és a helyzetnek ők megfelelnek.
Közlekedési eszközök ott,
hol nincs más „jármű”,
húsa, teje pedig egyik legjobb
tápanyagértékű.

Filmekről

Nem vagyok nagy tévés,
s ma már csak ritkán mozis,
mégis van, amit többször is
szívesen megnéznék.

Az Abigél négyrészes,
évente megnézem,
lelkemből ismerem,
nem unom meg mégsem.

Pont jókor talált el
A szív hídjai című
amerikai film (imádom!),
nekem ez örökhű.

Szeretem a thrillert
és nagyon jó krimiket,
meg az anyám korabeli
„ómagyar” filmeket.

Nem szeretem viszont
a durva akciósokat,
főleg, ha a trágárság
percenként arathat.

Ibolya

Kis csokrokat szedtem
nagyanyám kertjében,
hazavittem, vízbe tettem,
illatát máig érzem.
Ha nyílik az ibolya, mindig
nagymamámra emlékezem.

Ibolyás soraim

Sokféle ibolyát ismerünk,
illatát messziről érezzük.
Apró, szerény, kedves kis kékség,
De láttam fehéret, lilát – mind szépség.

Anyám ablakában mindenkor
fokföldi ibolya virított
cserepekben, nekik nem volt oly
intenzív illatuk, de szépek voltak az ablakok.

Illatszerként is felhasználják,
volt már ibolyaparfümöm,
ibolya illatú szappanom, tusfürdőm,
sőt, virágok közül egyik, mely ehető.

Macskás múltam

Saját lakásomban elmacskásodásom
nem mindenki nézte egyformán.
Pedig már a gyerekek felnőttek,
s gyerekkoromban többnyire volt macskám…

Évről évre nőtt bennem a macska utáni vágy,
hosszan kerestem, míg megtaláltam Haramiát.
Nem volt ölbemacska, simizni nem hagyta
istennek sem magát, csak mikor ő akarta.

Társat hoztam mellé, egy maine coont, Honestyt,
álmaim ragaszkodó, szelíd okossága;
ellentétek, mint ég és föld vagy mint tűz és víz,
úgy különbözött egymástól a két macska.

Kedves pillanatainkat folyóirat őrzi,
tizenöt év mindegyikkel, mi nekünk adatott,
róluk írt verseim megjelentek itt-ott,
és soha nem bántam meg semmit, mi velük volt.

Remélem, ők is úgy élték meg ez időt,
hogy szerető, szép cicaéletük volt.
Remélem azt is, hogy a szivárványhídon túl
megtalálták egymást, s rájuk néz a Hold.

Gólya, gólya…

Az oviban nekem gólya volt a jelem.
Ez akkor még nyilván nagy véletlen
lehetett, de utána is mindig szerettem
e költözőmadarat, egyik nagy kedvencem.

Sokáig elhittük, a babát gólya hozza,
sok mesében írták, miért ne hittük volna?
Gyönyörű szép madár, misztikus volt nekünk,
de sajnáltuk, ha esett, és ő a fészkén ült.

Gólyafészek ma már nincs a közelemben,
de ha kirándulunk, átmegyünk falvakon,
örömmel csodáljuk fészkeiken őket,
ahogy fent laknak sorban a villanypóznákon.

Voltam már néhányszor lent a Hortobágyon,
látogatók voltunk a madárkórházban.
Sokféle sebesült madár látható itt,
gyógyítják, műtik, életüket mentik.

Sok gólya ősszel nem indulhat útnak,
ki kell várni az időt, amíg meggyógyulnak.
Őket itt éri a következő tavasz,
s majd nyári gólyaéletük után búcsúznak.

Írni jó, írni kell…

Akkor érzem teljesnek a napom,
ha mit érzek, megfogalmazom,
ha lehet, kisprózákba, de
inkább rímekbe foglalom.

Van úgy, hogy félálomban
jön egy frappáns szókapcsolat,
kislámpát kapcsolok, s vaklálva
leírom, így megmaradhat.

Másnap témát lelek hozzá,
s ha elkap a varázslat,
sokszor nagyon gyorsan kész van,
de ez írás még piszkozat.

Szerencsére helyesírás,
vagy központozás nem gond,
véremben van ezer éve,
hőn szeretett munkám volt.

Ha nem írnék, hiányozna.
Azért vagyok köztetek,
ingerszegény helyzetekben
is írhassak eleget.

Ne lássák, ha fáj

Volt, kiben évekig vakon megbíztam,
szinte példaképemnek állítottam,
őt oly jónak, makulátlannak tartottam,
„sajnos, én sosem leszek ilyen” – gondoltam.

Aztán egyszer változott a helyzet,
közelebb kerültünk, s volt néhány apróság…
Gondoltam, ó, csak én vagyok érzékeny,
ő továbbra is tökély és szívjóság.

Jellemző rám, sajnos, némi naivitás,
apró kis jelek után nyíltabb tények jöttek,
s pláne mikor már mások rákérdeztek,
rájöttem én is, bizony, félretettek.

Sok évtizede már, hogy szívemet
kőfal veszi körbe, jobban ne törhessék meg.
Mégis beengedek félreismerteket,
optimista naiv, ez csak én lehetek.

A kőfal magától is újra-újra épül,
a sok hálátlanság okozta csalódása
után sem szerzem meg az örömöt,
hogy egy hamis arc fájdalmamat lássa.

Lila szépségek

Egyik kedvenc színem a lila,
sok-sok csodás virág színe.
Ott van mindjárt az orgona,
vagy a viola, orchidea.

A jácint, ibolya is néha
kék, de olykor inkább lila,
a halványlila kökörcsin
gyönyörű, nincs benne hiba!

Pompás naplementék egyik
színe a lila minden árnyalata,
de ha elesek és foltos leszek,
a színek is: kék, zöld, sárga, lila.

A női nevek is köthetők színhez,
lila szín nekem a Viola, Lilla,
vagy a Kosztolányi-féle
Ilona is „halovány kék-lila”.

***

már virágzik a
püspöklila orgona -
május kopogtat

Fecskés emlék

Sok éve már, ereszünk alatt
volt két fecskefészek.
Mindig büszke voltam rá, hogy
fecskéink visszatértek.

Vártam minden tavasszal
„honfoglalásukat”,
mindig csodálkoztam,
vissza hogyan találnak!?

Annak idején nemigen
voltak modern, puccos házak,
nem volt gond, ha eresz alatt
ember mást is láthat.

Nagyanyám régi tepsiket
rakott alájuk,
probléma ilyenekből
nem adódhatott.

Sokkal nagyobb öröm volt
folyton őket nézni,
tátogó kis fiókákat
felnőni látni.

A Hold udvarában

Meghívást kaptam a Hold udvarába,

meghívást, de csakis színezüst ruhába'.

Ezüstcipőben, ezüstkoronával,

milliárd szentjánosbogár ezüst

ragyogásával,

utat mutatva

ezüst fénypászmával,

ezüst karkötők és -gyűrűk

csillogásával.

Közelről csodáltam a Hold ezüstarcát,

ahol hozzáértem, szórta ezüstporát.

Kérte, hogy maradjak ezüstudvarában,

megfürödhetek ezüstmosolyában.

Tudta, hogy szeretem,

ezerszer ihletett,

rejtélyes ezüstjét

megunni nem lehet.