Gólya, gólya…

Az oviban nekem gólya volt a jelem.
Ez akkor még nyilván nagy véletlen
lehetett, de utána is mindig szerettem
e költözőmadarat, egyik nagy kedvencem.

Sokáig elhittük, a babát gólya hozza,
sok mesében írták, miért ne hittük volna?
Gyönyörű szép madár, misztikus volt nekünk,
de sajnáltuk, ha esett, és ő a fészkén ült.

Gólyafészek ma már nincs a közelemben,
de ha kirándulunk, átmegyünk falvakon,
örömmel csodáljuk fészkeiken őket,
ahogy fent laknak sorban a villanypóznákon.

Voltam már néhányszor lent a Hortobágyon,
látogatók voltunk a madárkórházban.
Sokféle sebesült madár látható itt,
gyógyítják, műtik, életüket mentik.

Sok gólya ősszel nem indulhat útnak,
ki kell várni az időt, amíg meggyógyulnak.
Őket itt éri a következő tavasz,
s majd nyári gólyaéletük után búcsúznak.