Sajnálat -- pundurkák

Egyedül az anyám

volt, aki néha

sajnált engem.

Megértett.

**

Sajnálat jólesne,

kis együttérzés.

De senkinek

nem fontos.

**

Ha nem leszek egyszer,

tán sajnálnának.

Addig ettől

nem félek...

**

Sokakat segítek.

Hülyének néznek.

De a lényeg:

nekem jobb.

Rajongás -- pundurkák

Rajongásom régi

mindenhez, ami

nem más, mint a

természet.

**

Ahogyan egymásra

néztünk macskámmal,

maga volt a

rajongás.

**

Baracklekváros és

porcukros anyám

fánkja, melyért

rajongtunk.

**

Ha ecsethez érek,

festésimádat

tör ki rajtam.

Nagyszerű!

Kell egy hely

Egy zugra mindig rátalálok
szívem mélyén, ahol rábukkanok
elrejtett igazságokra.
Egy hely biztosan nyitva állhat,
hol, ha elvesztem is sodrás közben,
tisztán látok a világra.

Ez az a hely, ahol megírom
mindazt, mit elmondani nem tudok,
hisz' soha nem állnék színpadra...
De verseimben magam ura vagyok,
elmondhatom, miről mit gondolok,
nem kell semmi csinnadratta.

Szeretek írni, írni és olvasni,
más nem kell, csak csend és nyugalom,
és ihlet, mely késztet az írásra.
S csak remélni tudom, hogy tákolt szavaim
értésre találnak, mások is méltatják
olvasásra, átérző befogadásra. 

Támasz hiánya

Támaszra szükség lenne,
mert kor nem számít, de én már
bizton nem számíthatok szüleimre,
és oly elveszettnek érzem magam,
egyedül, mint áprilisi hóesésben
a zsenge, épp bimbózó szirmok,
s a biztonságérzet oly labilis,
mint szélben a sivatagi homok...

Az ember a korral fokozatosan
erőtlenedik, s eleinte el sem hiszi,
hogy tényleg ő-e az, ki ennyire
hiába törekszik... de nem csak
fizikailag lenne létszükséglet
a támasz. Érezni, mit csak a gyerekkor
védettsége adhat. Azt, hogy számítasz,
szükség van rád, hiányzol, szeretnek.
Azt, hogy nem csak a plafont fogod látni
magad fölött, mielőtt itthagyod
e világot, s eltemetnek.

Vándormadarak -- tankák

Vándormadarak,

oly szomorú a szívem,

ha jön az ősz, s ti

már gyülekeztek egyre,

utatokra készülve.

**

Hosszú az út, mely

a vándormadaraink

előtt áll. Érjen

célt épségben mindőtök!

Visszavárunk titeket!

**

Túl korán volt még

márciusnak elején

hazaszállnotok,

drága, kedves gólyáink!

Fészketeket hó lepi...

**

A villanydrótok

szinte kottavonalak,

fecskékkel teltek.

Karcsú, frakkos kedvesek,

várunk újra titeket!

Optimizmus -- pundurkák

Az optimizmushoz

szükség lesz minden

erőre, ha

nagy a baj.

**

Csak akkor lehetek

optimista, ha

azt látom, hogy

van miért.

**

Mindig derűlátó

vagyok alapból.

De ha vész van,

búskomor.

**

Csakis optimista

szeretnék lenni.

De néha nem

sikerül.

Nyűg -- pundurkák

Fáraszt ez a sok nyűg,

cipelem, nyúzom,

nyugalmam rég

odavan.

**

Akadékoskodni

könnyű! Ám nyűge

rám pakolva

gyötrelmes.

**

Ha nem tudsz haladni,

legalább ne árts!

Ne rakj másra

terheket!

**

Feladat megoldva.

Van még valami?

Nyűgös vagyok,

elég volt.