2012. április 28., szombat

Haramia és Honesty - 17. rész

Az újabb műtét és lábadozás

Egy olyan orvosi csapatot ismertem meg, akik előtt földig le a kalappal. A team minden tagja körülöttünk forgolódott. Haramia vizsgálatilag kézből kézbe került, s csak úgy sodródtunk az eseményekkel. Tudták, mit csinálnak, miről beszélnek, és azt is, hogy mi a helyzet, mi a megoldás. Olyan figyelem kísérte a cica sorsát, hogy a humánkórházakban szerintem elcsodálkoznának.
Mikor elmeséltem a tényeket, és Haramiáról néha úgy beszéltem, mint más anya a gyerekéről, vagy mellső lába helyett azt mondtam: „keze” és egyebek; akkor, mintegy ráébredve esetleges nevetségességemre, kissé szégyenkezve elnézést kértem, hogy „bocsánat, én már csak ilyen lökött vagyok”. Erre egyáltalán nem úgy néztek rám, mint bolondra, hanem szinte megütközve, ám teljesen megértőleg kijelentették, hogy ez abszolút normális, higgyem el, itt mindenki ugyanilyen lökött! És valóban könnyek szöktek a szemembe, ahogy egyik-másik meglett férfiú beszélt a cicához vagy szinte gügyögött neki, úgy próbálta nyugtatni. Azonnal megnyerték teljes bizalmamat, és hittem, hogy itt mindent el fognak követni a macskámért.
Alapos általános vizsgálat következett, mely során megállapították, hogy a cica lázas, valószínűleg erős gyulladás van a szervezetében, és nehogy a baj egyedül járjon, még heveny kötőhártya-gyulladása is van. A vizsgálatoknál minden orvos folyamatosan tudatta velem is, mit lát, mit következtet. Következett az UH, hívtak engem is, és megmutatták, mi minden van Haramia szervezetében, aminek nem kellene ott lennie! Többek között begyulladt méhének, gócokkal telt petefészkeinek és elkötött petevezetékeinek!
Közben mintegy mellékesen kapott szemcseppeket és antibiotikum-injekciót is.
Mondták, hogy azonnali műtétre van szükség, amit el is végeznek, amint jön a behívott műtőorvos. A dolog nem sokat váratott magára, doki jött, bemutatkozott, s a legközelebbi, amit láttam, hogy Haramiát elaltatták, lélegeztetőre és infúzióra kötötték. Innentől kezdve kiküldtek, és majd egy órát várakoztunk szótlan, együttérző kollégámmal.
Aztán a műtétet végző orvos behívott. Egy tálkán behozta mindazt a „cuccot”, amit Haramiából állítólag már jó ideje kiszedtek teljes ivartalanítás címén! Még laikus is láthatta a fekete cérnával átkötött petevezetékeket, és rajtuk a mindenhol fellelhető gócokat!
Egyébként, ahogy a komplett csoport állt az egész dologhoz, az önmagában sem volt semmi. Ugye, óhatatlan, hogy elhangzottak kérdések és válaszok, melyekből nyilván kiderült és tudomásul lett véve az én átvágásom, sőt valószínűleg az is nyilvánvaló lett – ha máshonnan nem, az oltási könyvből és a válaszaimból, lakcímemből –, hogy ki is volt ez az ember, aki mindezt elkövette egy ártatlan állattal szemben, minek következtében én a két műtét és a másodikkal kapcsolatban kialakult betegségek következtében háromszor annyit fizettem, mintha csupán egyszer, DE JÓL ivartalanítják Haramiát! Mindezek mellett tiszteltem ezt a csapatot azért is, hogy nem úgy akartak jónak, még jobbnak látszani, hogy – ha teljes joggal is, de – az előző orvost ócsárolják. Legalábbis előttem nem tették, gondolom, hallgatólagos szolidaritási alapon. Láttam rajtuk az irántam való sajnálkozást, de bármilyen minőségben szerepelt is egy távoli orvostársuk az ügyben, megtartották a véleményüket...
Haramia, mielőtt kiadták, kapott még egy antibiotikum-injekciót és újabb szemcseppet, valamint írtak fel egyheti antibiotikum-tablettát és egy flakon szemcseppet – ezeket a rendelő mögötti állatgyógyszertárban kiváltottam – s miután globálisan kisebb vagyont kifizettem mindenért, elhozhattam kis cseppnyi kakaóscsigámat.
Mivel már volt egy „ivartalanításunk” és ismerős volt a hasi műtét utáni állapot, fel voltam készülve, hogy nehéz este, éjszaka következik. S mivel itt nem csupán egy ivartalanításról van szó, hanem gyulladásos betegségről is, valószínűleg hosszabb és súlyosabb, nehezebb lesz a lábadozás időszaka, mint a csaknem két évvel ezelőtti alkalomnál.
Ám szinte semmi nem történt ugyanúgy, kivéve az első, támolygós borulásokat és egy-két, szinte üres hányást. Az előző műtét után nem tapasztaltam és nem is hallottam még arról, hogy vannak esetek, melynél a cicák eszmélésük után nem sokkal észtveszejtően beindulnak, rohangálnak összevissza, métereket ugranak felfele s körben az összes bútoron szinte a plafonig, miközben az embert a frász töri ki, hogy ennyi ugrálás után a varratok hogy nem szakadnak fel! Lélegzet-visszafojtva néztem Haramia eszeveszett szaltóit, majd egy idő után lecsillapodott, és ahogy friss sebével felröppent a puha birkabőrrel letakart vasalódeszkára, azonnal mély álomba merült. Éjszakára viszont nem mertem fent hagyni, így nagyon óvatosan alányúltam, és – ha már az ámokfutást megúszta – birkabőröstül az ágyam mellé húzott három puha fekvőke közül a középsőre fektettem apró kis testét. (Folyt. köv.)


Haramia és Honesty - 16. rész

Gondok Haramiával

Két hónap elteltével már szemmel láthatólag kialakultak a cicák szokásai, rendeződött egymáshoz való viszonyuk, kapcsolatuk. Nagy összebújásokat nem tapasztaltam, de a cicák eltérő természetéhez képest ezt nem is vártam – Haramia sohasem volt igazán bújós.
Ekkor kezdődtek Haramiánál az újabb gondok. Előzőleg beszámoltam már arról, hogy fél évvel Haramia „állítólagos” ivartalanítása után a cicán a tüzelés jelei mutatkoztak, és arról is, hogy az orvos hogyan reagált rá: találgatva, habozva, és abszolút semmi tanácsot sem adva. Bíztam benne, hogy talán igaza lesz, és nem lesz további gond.
Sajnos, nem így lett. Haramia tél vége felé újra a tüzelés jeleit produkálta, s néhány napnyi türelmes hozzáállás után sem maradt abba, sőt, egyre radikálisabb lett a tevékenység. A cica teljesen kifordult magából, nem érdekelte sem evés, sem alvás, és a környezetéről – rólunk és Honestyről – sem vett tudomást. Egyre elkeserítőbb lett a helyzet. A keserves, hosszan tartó áriázások közt már alig volt némi szünet, a cica nem volt önmaga, egész hirtelen lefogyott, ráadásul jelentkeztek a kötőhártya-gyulladás tünetei is a szemén. Ez így együtt szörnyű volt. Látni a szenvedését, a hiábavaló, toporgásos „pucsítását”, és az a tudat, hogy ez így nem mehet tovább, ennek valahogy véget kell vetni!
Az addigi orvosához, mint már korábban leírtam, teljesen feleslegesnek tartottam, hogy elvigyem. A macska az ő hibája következményeként került ebbe az állapotba, mely felesleges és elkerülhető lett volna. A kiszolgáltatott állat iránt érzett sajnálat, tehetetlenség mellett megvolt bennem a harag és a megalázottság, becsapottság érzete is, hiszen általában az emberek alapból bizalommal és hittel bírnak az orvosok felé, és nem gondolnak szándékos rosszindulatra, átvágásra. Most őszintén, amit ez az orvos velem megbeszélt, az ivarszervek teljes eltávolításos műtéte volt. Ezért is fizettem. Ehhez képest, ugyanazzal a hasi felvágásos műtéttel csupán csak elkötötte nála a petevezetéket. Mondja meg valaki, mitől, kinek és miért volt ez neki jó? Valóban az a párezer forintos különbség, amennyivel többet fizettem a kevesebb munkáért, az hiányzott neki? Nem tudom elhinni. Sem nekem, sem Haramiának nem volt vele ellentétünk soha. Az állatorvosoknál nincs orvosi eskü? Vagy lustaság, trehányság vezette? Ezt felfogni és megemészteni is képtelenség!
Nagyon sokáig nem tudtam túltenni magam ezen, őszintén szólva a mai napig sem. De sajnos, nem olyan anyagból gyúrtak, hogy bosszút álljak, és azt kell higgyem, ez valahogy látszik is rajtam, mert egész életemben tapasztalom, mennyien próbálnak ezzel visszaélni. Pedig talán az kellett volna: odamenni, ráolvasni, magyarázatot követelni, összeveszni, „anyázni”, mert megérdemelte volna – megszellőztetni az ügyet itt-ott, hogy legalább mások ne járjanak ugyanígy! Sokan a feljelentést is javasolták, és még csak lelkifurdalást sem kellett volna, hogy érezzek!
Viszont úgy döntöttem, a munka után és a szenvedő macska mellett nekem erre már nem marad energiám. Meg kell próbálnom a lázongó igazságérzetemet elcsitítani, ellenben valamit minél gyorsabban tennem kell a macskámmal, mert úgy láttam, hogy ennek a dolognak a végére hiába várunk, egyre inkább befelé megyünk a dologba, és nem kifelé!
Szegény Honesty csak ámulva szemlélte az eseményeket. Nem értette, mi történt, miért zakkant meg eddig ugyancsak energikus és macskasága teljes tudatában levő társa, mi ez a sok felesleges, „se-látok-se-hallok” ordítozás és magánkívüliség.
Honesty időnként azt hitte, ez egy játék, és ennek megfelelően zaklatta is a pucsító, topogó és áriázó Haramiát; ráugrott, ledöntötte, birkózott volna vele, az meg ettől még inkább szenvedett, hiszen nem őt és ezt várta volna... Pár nap után kikészült mindenki, és már attól féltem, szólni fognak a lakók csendháborítás miatt.
Mivel abszolút járatlan voltam állatorvosi berkekben, keresnem kellett egy megbízható helyet, ahol megoldást kapunk a problémára. Egy többcicás-többkutyás kollégám adott neveket, címet, honlapot, amely állatcentrumban ő régen bejáratos és tökéletesen megbízik bennük; őket kerestem meg.
Telefonon időpontot kaptunk, én szabadságot vettem ki, és a kollégám volt olyan rendes, hogy délutánra elkéredzkedett, autóval értünk jött és elvitt bennünket e helyre, sőt, mi több: meg is várta az egész ceremóniát – vizsgálatokkal, UH-val, műtéttel, ügyintézéssel, gyógyszertárral –, hogy haza is vigyen bennünket. Havas télidő volt, kocsim nincs, ráadásul önként kérni sem szoktam; ő maga ajánlotta fel, mert annyira állatbarát. Örök hálám neki ezért... (Folyt. köv.)


Cseresznyevirág IV.


Lelket gyógyító
gyönyörűséged balzsam,
cseresznyevirág.


Cseresznyevirág III.


Diadalittas
szépséged reménységem -
cseresznyevirág.


Cseresznyevirág II.


Cseresznyevirág -
Te örök megújuló
halhatatlanság.


Cseresznyevirág I.


Cseresznyevirág,
ragyogó meseszín lett
tőled a világ.


2012. április 20., péntek

Bizonytalanság


Bizonytalanság
csügged fejem fölött, mint
félbetört faág.


Betört ablakon


Betört ablakon
szilánkjaira zúz a
kétségbeesés.

Csak úgy létezem,
s nem tudom, véget ér-e
a szabadesés.