2021. július 31., szombat

Karón varjú


Komolyan mondogatod, ilyen nem történhet,
Amikor szivárvány koszorúzza az eget,
Ropogva tör-zúz jégeső, közben süt a nap,
Ó, hát láttunk mi már karón varjút, nem egyet!

















Az Akrosztichon játék, ahol a verssorok kezdőbetűi adottak,
s ehhez írunk verset, prózát.
Akkor igazán sikeres az akrosztichon vers/próza,
ha tartalmilag is kapcsolódik a megadott szóhoz.
Az AKROSZTICHONKA csak annyiban különbözik tőle,
hogy mindössze négybetűs a megadott szó,
így négysoros a vers /minipróza, ezért is a kicsinyítőképző.
Az AKROSZTICHONKA megadott szava:
K
A
R
Ó

2021. július 30., péntek

Kiszámíthatatlan csapások


Komor felhők
gubbasztanak fölöttünk,
vészjóslón süvít
az izgága szél,
különös viharok
rohamoznak erre,
az ember csak megdöbben,
és mi tagadás - fél.



FB-szómegadásos játék.
6 megadott szó:  
gubbaszt, vésztjóslón, süvít, izgága, rohamoz, komor

2021. július 29., csütörtök

Este a tóparton


Tónak partján üldögéltünk,
esténként csak ennek éltünk.
Stégen átcsapott a hullám,
talpig eláztatta ruhám.
Csónakkal is kieveztünk,
nádasokat kerülgettünk,
csodáltuk a naplementét,
majd a csillaghullás estjét.






















A Verslista Nekem nyolc! nevű játékának feladata volt:
nyolcsoros verset írjunk, melynek témája kötött,
sorai nyolc szótagosak (felező nyolcasok),
ráadásul a rímképlet is meg van adva.
Ezúttal a 
sorok száma: 8.
szótagok száma a sorokban: 8
Téma: TÓPARTON
R
ímképlet: aabb (páros rím)

2021. július 28., szerda

Aranyhíd


Olyan szép volt az az este,
ott ért minket naplemente.
Szó nem hangzott, csak ámulat,
szívverés volt, meg kábulat...
A tavon híd fodrozódott,
napnak fénye vízzel játszott.
Életre szólt ajándékunk
az, hogy aranyhidat láttunk.






















A Verslista Nekem nyolc! nevű játékának feladata volt:
nyolcsoros verset írjunk, melynek témája kötött,
sorai nyolc szótagosak (felező nyolcasok),
ráadásul a rímképlet is meg van adva.
Ezúttal a 
sorok száma: 8.
szótagok száma a sorokban: 8
Téma: TÓPARTON
R
ímképlet: aabb (páros rím)

2021. július 27., kedd

Négy pundurka aggódásra


Egy csecsemő örök
aggódás úgy is,
ha nyugodtak
álmai.

***

Aggodalmas típus
vagyok, belátom.
Bár ne lenne
indokolt.

***

Idős szeretteink
miatt is folyton
aggódnunk kell.
Nem könnyű...

***

Annyi minden miatt
aggódunk. Csoda,
hogy emiatt
még - vagyunk.



A Verslista Pundurka csoportjának feladata.
Téma: AGGÓDÁS

2021. július 26., hétfő

Öt pundurka vörösbegyre


Apró verébalkat,
narancsszín mellény,
kedves kicsi
vörösbegy.

***

Még nem szállt le az est,
lágy dallamokat
hangol, zeng a
vörösbegy.

***

Kis vörösbegyünkkel
otthonossá lesz
körülöttünk
a világ.

***

Drága kis énekes,
narancs mellényed
simogatnám
finoman.

***

Van egy másik neve,
csipkemadárnak
is hívják... szép
madárnév.



A Verslista feladata.
Téma: VÖRÖSBEGY

2021. július 25., vasárnap

Három apeva cseppre


Csepp
béke,
kedvesség,
s a világ is
más színben látszik.

***

Egy
apró
cseppecske
szemed alján...
sírj, ha jólesik...

***

Kis
eső
jólesne.
Még ha pár csepp,
az is frissítne.



Pillanatnyi csodák apevacsoportjának
heti feladata. Téma: CSEPP

2021. július 24., szombat

Öt pundurka becsületességre


A jellemvonások
között az egyik
legfontosabb:
becsület.

***

Becsületem el nem
cserélném semmi 
álnokságra,
ez alap.

***

A becsületesség
többnyire látszik
a szemekben.
Van, vagy nincs.

***

A becsület mindig
többet ér ezer
alattomos
szép szónál.

***

Első a becsület.
Ebben neveltek.
Így ismerem
létemet.



Verslista Pundurkacsoportjának feladata.
Téma: BECSÜLETESSÉG

2021. július 23., péntek

Négy pundurka csendességre


Lelkemet betölti
puha csendesség,
úgy vártam már,
létszükség.

***

Magány és csendesség,
hiányzik néha,
a fák között
meglelem.

***

Csendesség ül rajtam,
jólesik, hagyom.
Perc nyugalom
hiányzik.

***

A fák közt csendesség
honol és béke,
barátom a
természet.



Verslista Pundurkacsoportjának feladata.
Téma: CSENDESSÉG

2021. július 22., csütörtök

Miért is?


Miért is korbácsolom én saját magam
olyan bűnökért, miket nem én vétettem,
hová teszem eszem, hiszen zsinór nem fojt,
mikor díszes terítéken normálisat eszem,
nem tudom, de ez a formám. Magam hibáztatom
bárki más vétkéért, holott nem én teszem,
romokba hullok hamis "tényekért", vádakért,
osztanék igazságot, de senki nem vagyok,
így nem tehetem.



FB-szómegadásos játék.
6 megadott szó: 
zsinór, fojt, díszes, hová, miért, korbács

2021. július 21., szerda

Ha vége az útnak


Nem a halál tudata a félelem, hiszen
elmenekülni előle, tudjuk, bárki képtelen.
Időnként vágyik is talán már rá az ember,
ha már nem lát fényt, s összelapítja a végtelen.

A fájdalom és kiszolgáltatottság ideje,
s a tehetetlenség félelmünk tárgya,
ami az út végéig előttünk ismeretlen.
Nem mondjuk, s igyekszünk rá nem gondolni,
de hatalmas a vágy, hogy ne így legyen.



FB-szómegadásos játék.
6 megadott szó:
 
félelem, időnként, végtelen, fény, hatalmas, menekül

2021. július 20., kedd

Belső béke a döntő


Ha egy érzés nyugodt és békés,
nem igazán napszaktól függ.
A hajnal titka sem attól szép,
érti-e bárki, aki fel sem néz.

S ha jön a bársony alkonyat,
lehet szemgyönyörködtető pillanat,
emésztő nyugtalanság fogságában
a látvány elveszett, kimaradt.

És olyan is van, mikor az ember
környezete kietlen, sivár,
mégis a béke, s nyugalom érzete
szépeket lát, rútat felülbírál.
























FB-szómegadásos játék.

6 megadott szó: pillanat, hajnal, elveszett, bársony, titok, békés

2021. július 19., hétfő

Hőiszony


Csöndes a tér, most nem hallatszik fel
kiáltás, kacagás, sem gyerekzsivaj...
Ebben a gyilkos hőségben minden álmatag,
a színek nem haloványak, inkább harsányak.
Az ablakok mögött - akik otthon vannak -
túlélnek, zuhanyoznak és otthon maradnak...
Nem pihenés az sem, ha néha elszunnyadnak.
Nem kedvenc az érzés, ájuldozni a nyártól...
(Vannak napimádók, de e vers nem róluk szól.)

















FB-szómegadásos játék.
6 megadott szó: csöndes, álmatag, halovány, szunnyad, maradás, kedvenc

2021. július 18., vasárnap

Rád is várt


Nem volt kegyelem,
nem került el téged sem...
Nyár volt, szerelem...

























Az Álmodó pennaforgatóknál egy új műfaj divatba jöttéről értesültem.
Ez a Rímku. Legyen címe, és minden sorának tisztán kell rímelnie,
azaz nem csak az 
utolsó szótagra vonatkozik, hanem az utolsó kettőre.
Téma: NYÁRI SZERELEM - költőnként 1 rímku.

2021. július 17., szombat

Csillaghulláskor


Az éjszakát könyöklöm a párkányon,
csak türelem, megjön a varázs.
Valahonnan a mélységből csendül
- ó, nem, nem; ez csak autóriasztó -
egy dallamnak csúfolt zajongás.
A szél elsodorja, egyszer csak megszűnik;
s eljön az áhítat, mint a csillaghullás.
















FB-szómegadásos játék.
7 megadott szó: türelem, mélység, áhitat, csendül, párkány, szél, dallam

2021. július 16., péntek

Kökörcsin


Kökörcsin. Csodás dísze a tavasznak!
Bámész szemek felcsillannak,
színe pazar, hang nélkül kacag harsogón
azon, hogy az emberek álmélkodnak.

Oly nemesek, hibátlanok, s mikor hervadnak,
még akkor is gyönyörködtetőek látványnak,
s nem is hiszem el elmúlásukat,
vége nem lehet az ő évszakuknak!




FB-szómegadásos játék.
6 megadott szó: hervad, vége, hang, kökörcsin, harsogó, bámész

2021. július 15., csütörtök

Szegénység


Ferde fénysávban porszemek libegnek,
odébb gördül a csend, kint megáll a lift.
Pár araszra kívül vidám emberek,
fogalmuk sincs arról, mi az, hogy nincs.

Mennyi alapvető dolog, mire lenne szükség,
de bárki nem kérhet, fontos a büszkeség.
Rontásban nem hisz, ezt dobta a sors,
nincs már itt kezdet, sem folytatás, csak vég.

















FB-szómegadásos játék.
6 megadott szó: fény, por, arasz, gördül, szükség, rontás

2021. július 14., szerda

Égi tűz


Szem
ritkán
lát ilyen
csodát, mint az
izzó égalja.



Fotó: Vaskó Ági
Az Álmodó pennaforgatóknál feladat:
szerzőnként 1 apevaírás a kép alapján

2021. július 13., kedd

Mesélj, kicsi!


Ha friss, zöldes,
aprócska növényt látok,
mely előre hajol,
valamiért búsan
lesütve szemét,
fejével előre hajbókol,
mindig arra gondolok,
senki sem tudja,
mesél-e a többieknek
be nem vált álmokról,
nem heverészve, de
talpon átélt időkről.
Felemelném fejét,
engem érdekel!
Meséljen el
mindent erről!



FB - megadott szavas játék.
6 szó: heverészik, zöldes, mesél, búsan, aprócska, hajol

2021. július 12., hétfő

Három apeva útra


Van
olyan
út, amely 
járhatatlan,
óvakodj tőle!

***

Csak
akkor
válassz új
utat, ha úgy
érzed, biztosabb.

***

Nem
mindig
érte meg
merészségem.
Volt pár tévutam.




A Pillanatnyi csodák apevacsoportjának
feladata.
Téma: ÚT

2021. július 11., vasárnap

Négy pundurka lakatra


Mennyi titkot rejthet
rozsdás lakatod,
korhadt kapu,
múlt idő.

***

Lakat zárja ezt az
emlékkönyvet, most
régmúlt idők
nyílnak meg.

***

Húsz éve lakattal
zárva láthatom.
Gyermekkorom
kapuja.

***

Rozsdás láncon lakat.
Valaki járt itt,
mellétűzve
bús pipacs.




(Fotó: Vehofcsics Erzsébet)

A Verslista Pundurkacsoportjának feladata.
Téma: LAKAT

2021. július 10., szombat

Bezártság


Akár egy börtön...
elzár a szabadságtól,
elfutnék rögtön,
csak vissza kell szereznem
kulcsomat, megkeresnem.



Álmodó pennaforgatók feladata: tankaírás.
Tanka: klasszikus japán versforma, "rövid vers".
5,7,5,7,7 (31 szótag)
Téma: BEZÁRTSÁG

2021. július 8., csütörtök

Frissülés hőség után


Mi történhetett,
üdébbek a színek,
vagy csak nem tán
a szemem javult meg?

Másról lehet szó,
elmúlt a hőség,
ha kis időre is,
de több az élénkség!

Az utcán kis tócsák,
szomjazó madarak
oda repülgetnek,
fürdőznek és isznak.

Rólam is eltűnt
a nyirkos külső réteg,
megfizethetetlen
e hűvösség, tényleg!

Esett éjjel végre,
már nagyon hiányzott,
ha csak egy napra is,
friss világot hozott.



















Fotó: Grebur Sándor
Téma: Eső után

Az Álmodó pennaforgatók feladata a téma és a kép alapján
verset írni, megkötések nélkül.

2021. július 7., szerda

Nyári versfüzér - 10 szerző, 10 db négysoros aabb, 6 szótagos sorok




Az Álmodó pennaforgatók feladata volt:
a nyárról írni - 10 szerző, 10 négysoros versszak,
6 szótagból álló sorok, rímképlet: aabb - versfüzért.
Az enyém a 3. versszak:


Vár a víz, az erdő,
égen semmi felhő,
más tájak, városok,
felfedezni vágyok!

2021. július 6., kedd

Tűkön ülve


Nem találom helyem.
És őszintén szólva, az egészet
nem is értem.
Alig vártam, hogy eljöjjek,
magam mögött hagyva az
egész eddigi túlharcolt,
zsibbadt életem.
Ahová mehetek, nem vágyom.
Ha rágondolok, légszomjam van
és előre nem is állhatom.
Azt hihetném, két pont közt legjobb,
mikor sehova nem tartozom.

S a nagy kérdés, mégis "miért nézem
a kerékcserét türelmetlenül?"*
Nem lennék se ott, se amott.
Nem itt a legjobb-e nekem,
ki csak vár, s a járda szélén ül?

Talán mert valami célnak
mindenképp lenni kell,
érkezni valahova, hol kiderül,
merre tovább és miért,
megpihenve, kigondolva, s indulni el,
nem tanyázni itt, tehetetlenül,
hisz' ok és cél mindig kell,
rendületlenül, mielőtt minden
húr végsőkig megfeszül...

* Idézet Bertolt Brechttől



A Verslista Válaszra méltató c. feladata:
verset vagy prózát írni a következő idézet ihletésével:

"Ülök a járdaszélen.
A sofőr kereket cserél.
Nem voltam szívesen ott, ahonnét jövök.
Nem leszek szívesen ott, ahová utazom.
Miért nézem a kerékcserét
Türelmetlenül?"
(Bertolt Brecht: Kerékcsere)

2021. július 5., hétfő

Négy pundurka csónakázásra


A csónakázásnak
hangulata van.
Egyedien
nyugtató.

***

Csónakázni maga
teljes nyugalom.
Főleg, ha nem
evezel.

***

Fűzfalombok alatt
festői tavon
csónakázni
békesség.

***

Csónakunk aljában
egyre mélyebb víz
bugyog... úszni
nem tudok!



A Verslista Pundurka csoportjának feladata.
Téma: CSÓNAKÁZÁS

2021. július 4., vasárnap

Három apeva kapura


Még
várok
keveset.
Ha nem jössz már,
a kapu bezár.

***

Az
ócska
kaputól
ne tarts. Belül
tündérkert várhat.

***

Nem
biztos,
hogy díszes
kapu mögött
legszebb a világ...



A Pillanatnyi csodák apevacsoportjának
heti feladata. Téma: KAPU

2021. július 3., szombat

Négy pundurka kútra


(H)Ős gyerekkoromban
falun nyaraltam.
Víz akkor volt,
ha hordtuk...

***

Dobjunk némi aprót
e régi kútba,
mondás szerint
visszavár...

***

Gémeskút a pusztán
néha csak látvány,
nosztalgia
mára már.

***

Kútba ma már ritkán
ugrál az ember.
Mivel szinte
kút sincs már.




A Verslista Pundurka csoportjának feladata.
Téma: KÚT

2021. július 2., péntek

Három apeva víztükörre


Ha
nézem
arcomat,
gyötrően küzd
a víztükörrel.

***

Ne
mutasd,
víztükör,
magamat ily
szánnivalónak.

***

Egy
visszás,
fordított
világként néz
rám a víztükör.



A Pillanatnyi csodák apevacsoportjának  feladata.
Téma: VÍZTÜKÖR

2021. július 1., csütörtök

Öt pundurka csibére


Aranysárga csibe,
picinyke élet,
kedves, apró
csipogás...

*

Kiszedtem egyenként
etetésre mind,
puha, meleg
kis lények...

*

Friss csalánért mentem,
főtt tojást törtem,
s hogy mind igyon,
figyeltem.

*

Kotlós szárnya alatt
az összes csibe
nem fért, mégis
csend honolt.

*

Infralámpa védte
az összes csibét,
azok zsenge
életét.



A Verslista feladata: pundurkaírás
téma: CSIBE