Keresd a célt,miértveszni hagyodaz ígértálmokata jobbért.Meghalni kár,az ártúl nagy most már,vállalni önmagadkötelesség.Az égfelé nézz,a múlt régsírt ásogat,de az ég kék,s a fényelérhet még,lényeg, hogypróbáldőrizni magadmiattads másokért.
Smaragdzöld nyugalomcsodás szemed fénye,szabályos arcocskádtiszta üdesége- mint babáé az anyját -kápráztat sok éve.Hat évet éltél már,s még mindig ámulok,hogy vajon természethogyan alkothatottilyen kedves, bájos,tündéri szépséget,meleg, puha selyemtökéletességet.Legyen minden napodártatlan szép álom,csupán csak lényeddeltedd szebbé világom.Ne érjen betegség,légy vidám, játékos,nekem biztos gyógyírdorombolásod.
Míg meg nem történik, erre nem gondolunk,milyen szembesülni azzal, hogy nem kellünk.A sötét érzésekről nem lehet fogalmunk,míg biztonságban tesszük, amit teszünk.Sajnálkozunk, ha mással megtörténik,szomorúak vagyunk, vele együttérzünk, és magunkban mélyen szinte restelljük,hogy óhatatlanul megkönnyebbülünk..."Nála hátha mégis volt valami indok, hiszena komor tragédia nem velünk esett meg",torokszorító könnyeinket nyeljük, mikorcsendben elpakol, búcsúzik, s tovább megy.Azt hisszük, mindez csak mással történhet,bár tudatunknak mélye rejti az igazat,ám nem akarunk félni, rettegni attól, hogyugyanúgy ránk is várhat e pillanat...És most rajtam a sor. Ballag a vén diák,nehéz még hordozni a kudarc túlsúlyát.A jövő tömör rejtély, és mindnyájan tudjuk,én sem teszem szebbé a lemez B oldalát.
Nyomaszt időnként butaság, gonoszság,méltatlan emberi sorsok,túl sok a rossz, a szükség, nyomorúság,tragédiák, kivert állatok,bajok, gondok, természeti csapás,háborúk, lidércek, átkok,rosszindulat, visszaélés, rút ármány,betegség, taszító lázálmok.Fogva tartanám a tiszta szépséget,apró örömökből él a remény,a pillangó röpte, madár csicsergése,béke és nyugalom legyen igény.Minden erőmmel újra gyűjtögetemlélekbalzsamom - ez tény,ám ha egész nap csak árnyékot látok,estére már szinte zavar a fény.
