Támaszra szükség lenne,
mert kor nem számít, de én már
bizton nem számíthatok szüleimre,
és oly elveszettnek érzem magam,
egyedül, mint áprilisi hóesésben
a zsenge, épp bimbózó szirmok,
s a biztonságérzet oly labilis,
mint szélben a sivatagi homok...
Az ember a korral fokozatosan
erőtlenedik, s eleinte el sem hiszi,
hogy tényleg ő-e az, ki ennyire
hiába törekszik... de nem csak
fizikailag lenne létszükséglet
a támasz. Érezni, mit csak a gyerekkor
védettsége adhat. Azt, hogy számítasz,
szükség van rád, hiányzol, szeretnek.
Azt, hogy nem csak a plafont fogod látni
magad fölött, mielőtt itthagyod
e világot, s eltemetnek.
