Régmúlt nyarakról emlékezetes ez a
napozószék, mely hever az udvaron,
virágillat terjeng... A nő megpihen,
s gondjait száműzve úgy dönt, "most
forogjon a világ kicsit nélkülem".
Rövid idő alatt több emberélet is
átszalad a fején, kiknek e kerthez
köze volt a múltban; s a méhek dongása,
a cirógató napfény jótékony hatása
szépen, lassan álomba ringatja.
Álmodja a múltat, gondtalan kiskorát,
látja e székben ülni kedves nagymamáját.
Örül, hogy édesanyjának ölébe ülhet,
s úgy hallgathatja a meghitt meséket...
tarka virágok díszítik az emlékeket.
Az ilyen perceket illik megbecsülni,
az ember életét színesebbé tenni.
Rejtett emlékeink szomorkásak talán,
az álmok szépítik a jelent, a lelket,
a mosoly olyan lesz, mint a szivárvány.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése