A magasból árad ez a kis patak,
nézd, hogy tajtékzik, hogy szalad!
A hegy oldalán fehér habjai felcsapnak,
majd lankásabbá válik medre, halkul,
kissé lassul, de azért áradnak
hullámai, rajtuk fények csillannak.
Így sodor minket is az ár,
nem kímél, levegőt sem kapsz,
egyszer fent, másszor lent,
zuhansz, néha oda-odacsapsz,
nem mindig az van, amit akarsz,
egyszer elégsz, máskor megfagysz.
A sodrásban fényes csepp lennék,
szikráznék, s neked énekelnék
lágy, ringató, csobbanó hangokat,
millió vízcseppel játszanánk nagyokat,
mi lennénk, csillogva, sziporkázva,
mi lennénk maga e sodródó patak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése