Volt, kiben évekig vakon megbíztam,
szinte példaképemnek állítottam,
őt oly jónak, makulátlannak tartottam,
„sajnos, én sosem leszek ilyen” – gondoltam.
Aztán egyszer változott a helyzet,
közelebb kerültünk, s volt néhány apróság…
Gondoltam, ó, csak én vagyok érzékeny,
ő továbbra is tökély és szívjóság.
Jellemző rám, sajnos, némi naivitás,
apró kis jelek után nyíltabb tények jöttek,
s pláne mikor már mások rákérdeztek,
rájöttem én is, bizony, félretettek.
Sok évtizede már, hogy szívemet
kőfal veszi körbe, jobban ne törhessék meg.
Mégis beengedek félreismerteket,
optimista naiv, ez csak én lehetek.
A kőfal magától is újra-újra épül,
a sok hálátlanság okozta csalódása
után sem szerzem meg az örömöt,
hogy egy hamis arc fájdalmamat lássa.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése