Tömegek járják az aranyló utakat,
pazar levélszőnyeg sző rájuk színeket...
Hűvössel érkezik a novemberi fény,
szelíden simogatja a sírköveket.
Itt, a temetőben mindig megrendül a lélek,
mi velem érkezett, csak az emlékezés,
ahogy egyik sírtól a másikig térek,
mintha nem e földön járnék, s kevés,
mit magamban a jelenből idehoztam volna.
Újraélem a közös múltat ővelük,
kik már túl vannak minden fájdalmon, s vajon
hol vannak, mit érezhet most lelkük?
Látják-e bárhonnan, hogy hozzájuk jöttem,
gyertyáim fénye eljut-e hozzájuk?
Amit érzek, az szomorkás melankólia,
ám egyben békével tölt el nyugalmuk.
Rokonok, barátok, kedves ismerősök,
apám és nagymamám, keresztanyám hangja
úgy szólal meg bennem, oly elevenen,
mint megannyi dal gyönyörű dallama.
Megj.: A Barátok Verslista novemberi belső pályázatára íródott. Most publikálom, mivel csak eredményhirdetés után lehet. Feltétel volt a dal és temető szó használata.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése