Sűrű ágak, gallyak között
ólomlábú este leszáll,
Fenn az égen, lombok fölött
az éj már jelenésre vár.
Elcsitul a nappal zaja,
esti hangocskák neszeznek,
a pók, ki remekművét végzi,
mára végét veti ennek.
Ilyen csodás, csipkés ezüst-
háló a mi életünk is,
néha biztos, szép és egész,
néha ingoványos mégis.
Pókunk szemszögéből nézve
erős mentsvár az ő vára,
pedig összetörni elég
vihar; ember keze, lába.
Mégsem adhatja fel soha,
ha szétszakad, épít újra,
mindenkinél kell a remény,
álljon fel, s ne nézzen vissza.
(Fotó: Vehofsics Erzsébet)
Megj.: A Barátok Verslista belső pályázata - Gondolatok fényképekre 03. alkalmára íródott.
A vers a pályázat nyertese.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése