Széles volt az út, már egyre keskenyebb lesz,
hajunkban sem fogy az ezüstös szál.
Folyton pára lepi el a szemüveget,
már gyakran megkérdezzük: mit mondtál?
Távol zsong a város, de már nem engem vár,
négy fal között inkább biztonságos,
egyetlen percre sem feledhetem már el:
a lélek bár erős, valóságos,
az erő köddé vált, a tartóváz szitává,
ha a gravitációval nem bír,
a kiszolgáltatottság árvává tesz,
s ez minden erős lelket felülír.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése