Metsző szélviharban előre dőlve
cibálnád magadon a kabátot össze,
tolakodó szél szaggat minden álmot,
remény, hogy messze kergeti az összes átkot,
makkok, tobozok, gesztenyék zúzzák
kapucnis fejedet és már látod az árkot,
mely a meredélyhez vezet - nos, hogyan tovább?
Egyszer majd csitul a vihar, várd meg inkább,
nemcsak kint, lelkedben is. Könnyebbség lesz,
felejted az összes kínt - így van ez,
egyszer fent, egyszer lent. Szeretnéd
már látni azt a remekül összerakott sínt,
melyen az a vonat csak jó irányba visz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése