Falun nyaraltam nagyszülőknél mindig,
mindenféle jószág vett folyton körül.
Itt mélyült el bennem az állatszeretet,
ha állatot látok, lelkem mindig örül.
Csókát szelídített nagyapám magukhoz,
úgy élt köröttük, mint egy házimadár.
Matyinak hívták, és már nevét is kimondta,
roppant okos volt, mint kutya, ki hazavár.
Ha az ajtónk kinyílt, már repült is arra,
nagyapám cigijét de sokszor kilopta!
Egyszer a sapkáját is felvitte a fára,
mi csak lestünk, hogyhogy azt elbírta?
Előbb meg kellett őt szelídítenem,
hiszen eleinte én is csak egy idegen
voltam számára, de ahogy teltek a napok,
egyre kevésbé hagytam őt hidegen.
Simogathattam, elcsórta hajamból a csatom,
ha hívtam - nézd csak -, vállamra szállt a csóka!
Olyan boldog voltam, s jó barátok lettünk...
Ez volt életem egyik legnagyobb kalandja.
Verslista feladata: Itt a vége!
Az írásnak ezzel a mondattal kellett zárulnia:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése