Hozzád, neked, rólad írnék...
a legszebb verseket,
arannyal, ezüsttel festeném
külön a betűket...
Neked rajzolnám le a fák
tengernyi levelét,
az összes virág minden szirmát
odaszórnám eléd.
Ezer létem kevés lenne
mindent visszaadni,
fáradt szemeidben a fényt
mindig megtartani.
Jó lenne még éveken át
arcod simítani,
megnyugtató öleléssel
bajunkon osztozni.
Kiszámíthatatlan élet...
a sors hihetetlen!
Támaszod, mi lehetnék,
most épp lehetetlen...
Te segítesz most is rajtam
csendes, halk szavakkal,
szereteted csillagait
küldöd imáiddal.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése