Külsőleg sem látszhatom büszke fenyőnek,
ez tény; sem pálmának, sem jegenyének.
Magam lelkileg néha azt érzem, bizony,
megértő társa lennék a szomorúfűznek.
Ahogy hajlékony, karcsú ágai a fűhöz érnek,
talán nem is szomorú, bánata mégis földet sepri...
Ő soha nem látszhat vidámnak, nem fog már
boldogan, szívből, harsányan nevetni...
De ha tűző napon árnyat adhatnak védő ágai,
talán belül, a lelke... el tud majd mosolyodni.
Gyönyörű ez a vers!
VálaszTörlésKöszi, örülök, hogy tetszik.:)
Törlés