Már hat éve, hogy elmentél
messze, más világba,
remélem én, lelkedben él
a régmúlt, s nemhiába.
Remélek még oly sok mindent...
vigyázni tudsz onnan
mindenkire, ki fontos volt
valaha, bárhonnan.
Láthatatlan lelkierőt,
vigaszt, támaszt tudtál
nyújtani, ki arra szorult,
hitet, remény adtál.
Úgy hiszem, a tölgy és fenyő,
ahol összeérnek,
halhatatlanul és mindig
némán szól egy ének.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése