Jegenyefák vezettek a házhoz
Utam során, melyek rég nem láttak.
Hűségesen bólogattak felém,
Azt gondolom, megismertek, vártak.
Rég szunnyad a múlt, a nyár is elfáradt,
Fájdalmas az emlék, üres már a ház.
Avult, ódon minden, megállt az idő,
Libegő pókhálók - a látvány megráz.
Ez volt a palotánk, mesebeli fészkünk,
Vihar verte tán le, a dac, bánat szele?
Én már nem is tudom, miért jöttem ide...
Lelkem egy részéért, hisz' itt maradt fele.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése