Belejött...

Emlékszem, mit szenvedtünk, míg Dani fiammal tanultuk a cipőfűző megkötését.
Nem ment. Nem és nem, akármit csináltunk.
Már az egész család őt tanította erre a bonyolult műveletre, persze mindenkit figyelmeztettem, hogy tegyék mindezt a lehető legnagyobb kímélettel, különben nem jutunk előrébb...
Az hagyján, hogy óvodában nem tudta, még nagycsoportban sem, pedig novemberi lévén halasztós gyermek volt.
Hála istennek, hogy kitalálták a tépőzáras cipőt, a csizma meg egyébként is hótaposó volt akkoriban, ha meg lévén bundacipő, ott is igyekeztünk tépőzárasat, vagy végszükség esetén cipzárasat venni.
Még a testnevelés foglalkozásokra is megoldottuk a problémát: vettünk egy tépőzáras vászoncipőt – sajnos, fehéret nem lehetett kapni –, s valamiféle ruhafestékkel varázsoltuk fehérré...
Aztán eljött az iskola, továbbra is csak szenvedtünk a cipőfűző megkötésével.
Melléültem, tanítottam:
– Látod, megkötjük az alapgörcsöt. A szál egyik szárát visszahajtod, áttekered rajta a másik kezeddel a másik szárát, amelynek a végét átdugod az áttekerés miatt keletkezett lyukon. Ha elég ügyes vagy, ez a lyuk minél kisebb, annál jobb, mert ha nagy, akkor az összehúzásnál előfordulhat, hogy megnő a hurok és ezáltal átjön rajta a másik szál teljesen, s a végén görcs lesz a vége. S mivel nincs hurok, gyermekem, a két vége földre lóg, te meg rálépsz és jól elzúgsz általa.
Hát, nem és nem sikerült.
Nem tudom, mi volt az oka, hiszen a 4 évvel idősebb nővérét annak idején már a bölcsődében, kétéves korában agyondicsérték a gondozónők, olyan jól ment neki az önálló öltözködés. Mondták, hogy egyedülien ügyes: csak kiteszik neki az aznapi ruhát és abszolút magától felöltözik, nincs rá gond. Óvodás korára a cipőfűző megkötését is profi módon tudta.
Daninak az öltözés sem ment simán. Még negyedikes korában is kijött az iskolából a nagy hóba úgy, hogy kacsalábon volt a hótaposó, pedig azt csak fel kellett húzni! Kérdeztem tőle:
– Danikám, téged egyáltalán nem zavar, hogy kacsalábbal van rajtad a csizma?
– Nem – vont vállat rezignáltan gyermekem.
A gombos-cipzáras nadrágokkal is baj volt: képtelen volt begombolni, még ha fel is cibálta valahogy a cipzárat! Istenem, mit szenvedtünk! Még szerencse, hogy akkoriban divat volt szabadidőalsóban járni iskolába. Mi tagadás, az én gyermekem abba járt! Gumis derekú, az az igazi!
Mikor értementünk, cseppet sem lepődtünk meg, hogy minden csálén állt rajta. A cipzáras dzsekiket havonta hordtuk ruhajavítóba, a gombosat meg vagy egyáltalán nem gombolta be, vagy ha a megszabott idő alatt egy, netán két gombot sikerült átdugni a kabátlyukon, azok tutira nem egymás párjai voltak.
Sapka széle félig begyűrve, hátul felgyűrve, oldalt pedig sehogy sem gyűrve. A sál – ha megvolt – úgy volt a nyakában, ahogy a jóisten megadta: ráhányva úgy nagyjából.
Istenem, mindig azon filóztam, hogy kész csoda, hogy ez a gyerek nem beteg állandóan! Hiszen szünetekben időnként kimennek... s öltözésnél már nagycsoportban sem segítenek különösebben, de iskolában? Többedik osztályban? Na neeee...
Akkor volt még gond, ha pl. ünneplőbe kellett menni, és netán aznap tornaóra is volt! Úristen! Hiszen a fehér inget végig ki kellett gombolni, a fekete nadrág derekát úgyszintén, le a cipzárt, átvenni a tornafelszerelést, majd a végén, időre visszacsinálni valahogy az egészet! Ünneplő fekete, fűzős cipővel már nem koronáztuk meg szegény gyerek tortúráit, mert soha nem ért volna oda a következő órára. Mindig kibekkeltük valahogy sötét színű, ám tépőzáras sportcipővel...
Közben persze folyamatos volt a cipőfűző megkötésének tanítása.
Párom kitalált egy egyszerűbb módszert. Mégpedig: miután megköti az alapgörcsöt, mindkét szárának hajtsa vissza a felét, ha tudja, vegye szorosra, és így csináljon egyszerűen még egy ugyanolyan görcsöt, mint az alapgörcs.
Volt vagy ötödikes szegény gyerek, mire ezt a módszert megtanulta. Logikusabbnak tűnt neki, ha mindkét kezével ugyanazt csinálja, egymás tükörképeként!
Volt nagy ünneplés, mikor az első cipőfűző-megkötés sikerül! Majdnem vállon hordtuk végig diadalüvöltéssel a lakásban a „kisdedet”!
Évek hosszú kérdése volt, de belejött a végén, mint kiskutya az ugatásba...

Kép forrása: anyuci.hu

Megjegyzés: A Barátok Verslista Szólások/közmondások belső pályázatára íródott.

A szólás: "Belejött, mint kiskutya az ugatásba."