Valamikor régen fényes volt e lakat,
fénylettek szemeim is, ha csak megláttalak.
Mennyi minden más lett, minden megváltozott,
a szivárvány odalett, az ég sokszor beborult...
A háború után végre fegyverszünet,
lakatunk a kapun szinte elenyészett.
Érzelmek jönnek, osonva megszűnnek,
a lakatok s a szemek már máshol fényesednek.
Fény és sötétség; szerelem, gyűlölet,
Hőhullám, didergés; gyöngédség, rémület...
Az ócska lakaton e pár szál százszorszép...
belesajdulok, olyan gyönyörű ez a kép.
(Fotó: Vehofsics Erzsébet)
Feladat: Barátok Verslista belső pályázat - a fotóhoz verset v. prózát írni - 2.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése