Tudom, édesapám,
nincs már igazán esély,
szemed fényéből is
sajnos, kihalt a remény.
Nem értem igazán,
mért pont téged sújtott
eme mostoha sors,
és hiba-e vagy sem,
számomra nem elfogadott...
Életedben annyi sok
rossz dolgon átmentél,
s kicsit sem ez, amit
az élettől érdemelnél.
Pedig élnél oly örömmel,
de egészséged odalett,
annyi minden volt még,
mit szerettél volna...
de sajnos, elveszett...
Azért, mi hátravan még,
amit úgy szerettél,
a sok zöld... kedvenced,
nézd kicsit még
a természet színét...
Gyere, odatolom széked
az ablakhoz,
s nézd, neked nyílnak
a virágok,
zöldellnek a fák,
fogadd magadba,
vidd el, át a
túloldalra...
lelkedben a zöld színét,
a reményét, a nyugalomét,
a természetét...
Mióta nem vagy, teljesen
egyértelmű, miért van,
hogy az én kedvenc színem
is a zöld...
Legyen könnyű neked, apám,
örökre - a föld.
Megj.: A Barátok Verslista 2016/05. belső pályázatára íródott. A téma két szava: egészség és zöld volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése