Jól ismerem azokat a hepehupás,
réges-régi kockaköveket,
melyek megéltek már végtelennek tűnő
viszontagságos évtizedeket...
Behunyt szemmel is látom
mellette a jázminbokrokat,
ahogy a verőfénytől harsányan szikrázó,
illatos, hófehér virágokat
a zöld levelek tengerétől a szem
gyönyörködve befogadhat...
E helyt szabad a tér, belátható az ég,
melyre itt mindig érdemes felnézni!
Az emberre rátelepszik valamiféle
nyugalom, nemes derű és szeret élni...
Különösfajta biztonságérzet maga...
holott életében nem változott semmi,
mégis az ég itt többnyire bámulható csoda.
Tökéletes kék vizében habfehér
felhők vagy éppen változékony
színekben játszó különös alakzatok
táncolnak, talán épp vihar előtti
vészjósló hangulatot árasztanak...
s egybefolyik mindeme látvánnyal
a körben lengedező jázminillat...
Itt muszáj vigyázni a lépésekre,
s odafigyelni a hepehupás,
réges-régi kockakövekre...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése