Állatkertben egy majommal
sokáig szemezgettem,
úgy festett a dolog, nem csak
ő tetszett meg énnekem.
Olyan értelmesen nézett,
kezdtem is gyanakodni,
ez a jószág, biz' okosabb,
mint sok bácsi vagy néni.
Aranyos volt közelülő,
mézsárga szemeivel,
beszédesen ült ott, szinte
vártam, mindjárt megkérlel
arra például, hogy hozzam
ki onnan őt magammal,
jó kis majom lesz ő, jobb lesz,
mint akár egy kutyával...
Láttam filmekben, mit művel
egy majom: tör-zúz-tarol
mindent, rosszabb, mint tíz gyerek...
ha az ember erre gondol,
ő mégsem igazán kéne,
nyilván nem is eladó,
tárgytalan hő esdeklése,
ez állat helyi lakó.
Míg ezt csendben megbeszéltük,
nevet kerestem neki,
Balázsnak kereszteltem át
magamban, mert valaki,
egy régi jó ismerősöm úgy
hasonlít rá valóban;
ezentúl, ha erre járok, így
hívom majd magamban.
Mindez idő alatt az ő
társai csak ugráltak,
Balázs tudomást sem vett
róluk, amíg ott álltam.
Elköszöntem fájó szívvel,
nézett hosszan utánam,
csatlakozott társaihoz,
sokáig rá gondoltam.
Amint egyszer visszanéztem,
nem hittem a szememnek,
fityiszt mutatott kezével,
és mindehhez nevetett...
Megjegyzés: A vers a Kortárs Magyar Irodalom -- Barátok Verslista nyílt pályázatára íródott 2016 májusában.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése