Az első döntés

Már napokkal előbb emelkedett a gyomrom,

ha az utazásra gondoltam.

Ma úgy mondják: pillangók verdesnek

ott benn, szépen, halkan.

Mégiscsak első saját, külön bejáratú

találkozásunk lesz, a többiek elől

mindketten hallgatólagosan

zároltuk a titkot, mely valóban, ki tudja,

hova vezet az idő sodrában.

Ám eljött a nap. Emlékszem, az érzékek

kiéleződtek csodálatosan...

a színek, az árnyak, a fények soha nem

ragyogtak még ily káprázatosan!

A legapróbb nesz is zajjá erősödött,

a zenében jelentős lett minden hang,

és nem akadt semmi, ami elveszett volna

bármiféle illatorgiában...

Sokszorosára fokozódott minden, amit

érzékeltem, hallottam, láttam.

Óriási jelentősége lett minden véletlennek,

minden apróságnak,

a lényegtelen dolgok hirtelen fontos

valósággá váltak...

Tudtam, indulnom kell, hiszen érzéseim sem

mondanak ellent akaratomnak...

nem hagyhatom, hogy több száz kilométer

gátat szabhasson képzelt szárnyaimnak,

s a találkozás nem jöhet létre, ha most

bármi is útját állja vonatomnak...

Az nem lehet...

és rajtam sem múlhat.

Félig nyugodt már csak a vonaton ülve

lehettem,

hogy később hogyan és miként lesz,

minden felfokozott érzékemmel

a Sors kezébe ünnepélyesen

letettem.