Az éj egyetlen mélysötét kút,
egy verem, melybe fejjel előre
zuhantam, s árnyékok ölelnek
a nyirkos mélyben, kiégve és félve
keresem a fényt, valami mást, a kiutat,
de csak zavaros vízben agonizálok.
Nyálkás hínárok gúzsolják lábamat,
s az égszeleten, mit messze fönt látok,
vészjósló, reménytelen, komor fellegek.
Csúszós köveken bénán ingadozva
kétes biztosat, egyensúlyt keresek,
kapaszkodom vérben és izzadva.
Miért e lázas lidércálom, vagy valaki más
álmában vagyok most én a főszereplő?
Miért ez őrület - jó szolga voltam -,
miért rikácsol fülsiketítőn a kereplő?
Nyugalom és béke, igazság legyen!
Miért hagyott el biztonság és remény?
Mit keresek én itt, ezen a helyen?
Valahol kell, hogy legyen még némi fény!
Ha mégsincs, ó, istenem, terítsd rám
éjselyem lepled, küldj rám mély álmot,
hogy fel már ne kelljen ébredjem,
én nem, nem akarom így ezt a világot!
Vagy szánj meg, ajándékozz csak egy
kicsit jobb és tisztább, biztosabb életet,
hogy ne legyek ennyire kiborult nyomorult,
érezhessem újra: emberként létezem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése