Csípős hajnalok és korán süppedő esték
kint rekednek s lassan odafagynak
ajtód elé, s mi szomorkásan már vissza-
számolunk... az együttlét percei rohannak.
Nézz rám, kedves, hagyd a mulandót,
itt a mában jöjj közelebb felém,
hagyd, hogy ujjaimmal érintsem mosolyod,
míg arcodon felragyog a holdfény.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése