Sokszor azt hisszük, olyan verembe estünk többször egymás után, egyre mélyebbre – úgy, hogy az egyik gond még meg sem oldódott, már ott volt a másik –, amelyből soha nem tudunk elmenekülni.
Mert megpróbáljuk általában. Ha rajtunk múlik és akarjuk, talán némi kompromisszummal sikerülhet.
Ám sajnos, van, hogy egyáltalán nem rajtunk múlik, és bármennyi kompromisszum is hiába. Ezért vagyok meggyőződve arról, hogy nem igaz a mondás: „mindent lehet, csak akarni kell”. Dehogyis. De az meg pláne bicskanyitogató, hogy „mindenki azt kapja, amit megérdemel”. Ez a leghamisabb kitaláció.
Talán azok találták ki, akik… hm, kicsit hazudtak, kicsit csaltak, kicsit hűtlenek voltak, igazságtalanok, bántóak, lealáztak másokat – és bármi okból kifolyólag mégis ölükbe hullott minden. Na, nem azért, mert esetleg többet dolgoztak vagy tettek érte, mint azok, akiknek semmilyen anyagi háttér nem jutott, mert pl. nem rakták alájuk a – nekik természetesnek tűnő – lehetőségeket, nem örököltek egy helyről sem, „csak” balul sikerült az életük, akiknél egyik betegség és sorscsapás érte a másikat, akik már többször szembenéztek a halállal, akik munkanélküliek lettek minden további segítség nélkül, akiknél tíz embernyire halmozódtak a cipelendő keresztek; azt kapták vajon, amit megérdemeltek? Nem és nem!
Előbbiek nem is ismerik az utóbbiakat. Nem vakok, csak önteltek. Azt hiszik, azok a szerencsétlenek ezt megérdemlik. Holott előbbiek tudnának, de nem segítenek utóbbiaknak; á, dehogy, ez nekik idegen. Az az elvük, hogy nem az ő problémájuk a másé, mossák kezeiket. Ők bezzeg nem érdemelnék ezt, hisz’ makulátlanok. Lám, megvan mindenük, mert megérdemelték! De ha csak töredék probléma esne rájuk az utóbbiakéból, az ő mártíromságukról szólna minden.
Nem akarom védeni a menekülőket, de megértem őket. Földi életünk nem olyan hosszú, hogy a sors kiszabta, de megváltoztatható, kilátástalannak tűnő helyzetekből csak azért ne menekülhessünk el, mert mit szól majd a világ. Igenis, még 5-6 boldogabb évért is érdemes valahogy elmenekülni egy méltatlan, szerencsétlen, netán végzetes élethelyzetből. Ha tudunk.
Persze a sors, a betegségek, a gyógyíthatatlan kór más. Akkor csak annak tudunk eleget tenni, hogy ne lehessen lelkifurdalásunk amiatt, hogy nem tettünk meg minden tőlünk telhetőt.
Az ember tegyen meg mindent, amit lehetőségeihez képest meg bír tenni; aztán lesz, ami lesz. Mert ha kicsit kitoljuk a menthetetlent, már az is valami. Ám ez nem egyenlő azzal, hogy biztosan megússzuk. Hogy megmenekülünk… és ez már dönti a „mindent lehet, csak akarni kell” ideológiát is. Előfordulhat, hogy muszáj valami kiutat találni, mert már erőt meghaladó a küzdelem. Nem bírható, s egy út marad: a menekülés.
Barátok Verslista feladványa:
MENEKÜLÉS témával kapcsolatos írások.
