Nem csupán erdei kalyibában,
barlangban vagy százéves fa hatalmas odvában,
jókedvében húzódik meg a remete.
Létezhet ember így egy sötét szobában,
senkit nem érdekel, milyen az élete.
Remetének lenni nem külsőség ténye,
inkább állapot. Mikor a zűrös nagyvilágban
elkerüli őt a megértés ígérete,
bizalom híján zárja el önmagát lelke mélyébe,
más nem tudhatja: szívét kőfal veszi körbe,
s egyre megdönthetetlenebb a hite.
Hite, hogy ő szerethetetlen,
hite, hogy úgyis minden hiába,
hite, hogy úgyis menthetetlen,
felesleges erre az értetlen világra...
Ám ahhoz nincs ereje, hogy végképp
feladja, s életének véget vessen.
Kizárja a világot, s azt szeretné,
hogy láthatatlan legyen.
Vágyik a magányra, hogy maga ura,
s egyben szolgája lehessen.
A magányban találja egyetlen örömét,
pedig talán léte nem is értéktelen.
De nehéz ma elfogadást, bizalmat találni,
nehéz megnyílni - szeretetlen.
Így aztán él a napok sodrásában,
csak létfontosságú, mi kapcsolata van.
Egyhangún telnek a napok egymás után,
bántatlan túlélés a célja csupán.
Álmodó pennaforgatók feladata: szabadvers írása.
Téma: REMETESÉG
(Fotó: Tóth Lászlóné által)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése