Istenemre, tán még járna némi élet...
Meddig vergődöm a szükség sarában?
Megkötve szívem, lelkem, létem...
Oly megbocsáthatatlant mit hibáztam?
Tudnék, tennék, van, hol győzni tudnék,
kíméletlen e kiszolgáltatottság!
Nincs szabad akarat, csak síró önérzet,
már hírből sem ismerős az, hogy: biztonság.
Hogyan lehetne ez állapotnak vége?
Mit, ugyan mit kéne még tenni?
Vagy ha így döntött a Sors, meddig,
meddig kell hitványnak magamat érezni?
Csapda ez javából. Gyilkos kelepce,
nem léphetek ki, de hogy maradjak benne?
Ha nem lennék, pár Jónak könnyebb lenne,
de másoknak létem hiánya lenne keresztje.
Nem, ha nem lennél az senkinek nem lenne könnyebb, - aki szeret. A többiek meg nem számítanak.
VálaszTörlésÉs van kiút, ha sokszor nem is látszik. Keresni kell mindig, soha nem feladva...
Hát, az tényleg nem látszik.
VálaszTörlésEddig is kerestem... és két éve nem változik semmi. Illetve dehogynem: minden folyamatosan és most már rohamosan egyre csak romlik...
Köszi amúgy meg.:)