Hát eljött ez is. Itt vagy nálam, velem,
hogy mit érzel, élsz át, azt csak sejtem.
Magad mögött porosodó emlékekbe roskad
az a 64 év, melyet egy helyen éltél,
mely neked jelentette az egész világot,
hogy máshol is élhetnél, e gondolatot
rögtön hárítva, tőle mindig is rettegtél.
Ám lassan 88 gyertyát zsúfolnánk a világ
legmennyeibb csokitortájára, s te többé
nem tüsténkedsz. Ülsz és szomorún merengsz
arról, milyen volt mindent megoldani,
sietni, tenni, mindent tisztán látni,
boldog-boldogtalanon csakis segíteni,
karod erejével a világot forgatni -
és adni, adni, kevésből, bárkinek,
biztatni, jót szólni - mindig csak adni.
Többé nem élhetsz őrizetlen; tudom, ez
annyira kegyetlen, emészthetetlen.
Szívem megszakad, úgy fáj látnom szemedben,
mennyire zokog abban a beletörődés,
és nem biztathatunk, hogy még visszamész,
hogy csak várj, ha kivirul a nyár,
régi romos házad mindig téged vár.
Bár nem akarnád, de annyira látszik,
nem megy, valóban nem bírod már.
Megdolgoztál rég, többet száz másiknál,
végre pihenj, még van kis időnk talán...
Ó, fogadd el, ezerszer is több jár neked
annál, mint ami valaha is részed lehetett.
Halvány töredékét sem tudjuk visszaadni,
mely jussod lehetne, melyet érdemelnél.
Ne a dolgaidra nézz - nincs dolgod! ne menjél,
pihenj! Megszolgáltad bőven. Most hagyd, hogy
egy keveset mi is adhassunk, s ne érezd emiatt
ennyire rosszul magad. Inkább próbálj örülni kicsit,
merj kérni, végre tudj elfogadni is,
s ne mondd, jaj, ne, hogy teher vagy,
hogy úgyis elszöksz...
istenem, hisz' semerre nem tudsz te már szökni...
segítek, míg bírok... Hidd el, jó helyen vagy!
Itt vagyok, szeretlek... maradj.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése