Murcos

Egy állomásnál kóboroltál gazdátlanul
- kidobva, elveszve, elszökve?
Ki tudja, honnan s kitől-mitől szöktél,
magad sem tudva, mit keresve.
Nem is tudhattad, hisz mivel is
hasonlíthattad volna össze
eddigi életed, ázva-fázva, félve,
éhezve, riadtan menekülve?

Ki tudja, élnél-e még, de ha mégis,
csupán a kóbor macskák létét,
ahol nem csak a jövő, mi bizonytalan,
de a percnek sem tudhatod a végét...
Egy kölyökcica, kinek még anyjánál
lett volna biztonságos helye,
feltéve, ha anyjának is nem ilyen
ingatag, vészterhes lett volna élete.

Már a legjobb helyen van jó dolgod,
nem bánthat senki, nem fázol, éhezel,
nem érhet gonoszság, baleset, üldözés,
de te a rosszakat még nem felejtetted el.
Visítva akarsz éhen halni tele tál előtt is,
s mi benne van, oly gyorsan tünteted el,
mintha félned kéne, hogy eleszik előled,
falsz szaporán, hogy lakj jól, míg ehetel...

Apró sárga szőlőbogyók huncut szemeid,
és szüntelen lesed az alkalmat, s fejed
egyfolytában csintalanságokon töröd,
hipp-hopp, itt voltál, de már csak hűlt helyed!
Rohangálsz fel s alá, szinte kacag veled a ház,
sziporkázó léted pezsdíti a kedvet,
sebesebben száguld még a szélnél is
kétkilónyi színes, tarka macskatested.

Végtelen energia tesz egy rosszasággá,
ám nem kell attól félned, bárki zokon venné,
filigrán cica vagy és temperamentumos,
gazdád aggódna, ha csak úgy pihengetnél.
Bár minden kóborkának jutna ily biztonság,
csak félennyi szeretet, puhaság, melegség,
hisz csínytevéseid már azelőtt megbocsáttatnak,
mielőtt azokat tényleg elkövetnéd.