Harmincnyolc hosszú év telt el azóta,
apám az udvaron ült egy székben, egymaga.
Beteg volt már, s mi reggelenként egyedül
hagytuk, mindent előkészítve számára.
Bement nehezen, ha a szükség úgy hozta,
kivittük mellé, mi kellhetett, könyvek, tea;
szeretett ott pihengetni... s napról napra
egyre soványabban, gyengébben várt haza...
Évszakok során a szék környéke változott:
friss tavaszi fű, később elszórtan virágok.
Jött az ősz, s lehullott levelek vették körbe őt.
Tekintetén látszott, nem sok ideje van.
Nemcsak az ősz jött el: már ő is búcsúzott.
Fotó: Gruber Sándor
Álmodó pennaforgatók oldalán
e kép alapján versírás, megkötés nélkül.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése