Tudtuk végig

(Nagynéném/keresztanyám emlékére)

 

1929. 11. 02.--2011. 12. 28.

Tudtuk végig, bár Te
- mint talán minden haldokló? -,
csak értelmeddel élted,
ott fiókba zártad, de hinni nem,
valahogy igazán nem tudtad.
Pár hete még feltétlen
jövő évi naptárt vetettél velem...
s gondolkodtál, hogy tavasszal
erkélyedre ki és mit ültessen...
Elhaló hangon kérdezted
utolsó értéseddel,
szaggatott rebegéseiddel
még halálod előtti nap,
mikor már ketten sem bírtunk,
csak megszakadva emelgetni:
- Istenem, hogy fogom én majd
jövőre az ételhordó fiút
s a postást beengedni?

Tudtuk végig, mégis... még én sem hiszem.
Mennék hozzád, hogy ezt vagy azt meséljem,
készülök rá, tőled mit kell megkérdeznem,
majd rájövök, nincs már, ki bármire feleljen.
Tudtuk végig, hogy el nem kerülhető,
nincs mód rá, már nem vár földi jövő.
Lelked azóta megpihent, úgy hiszem,
takarja azt puha, langymeleg selyem.