Éles szögben, fehéren tűz
a november végi napsugár,
s az utcán kigombolja a
kabátokat.
Szívemben béke feszíti szét
a nehéz hétköznapokon át
felgyülemlett sűrű, burjánzó
gondokat.
Mi van a felhőkön túl, hogy
a képzelet mindig elém vetíti
arcodat?
Mi késztet arra, hogy folyton,
minden mozzanat nyomán újra és újra
rád gondoljak?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése