Lakatsztori

Mennyi kilométert róhattunk le mi már
tengernyi meghitt, színes sétánk nyomán!
Minden épület, szökőkút és szobor,
cégérek, parkok, virágok vártak ránk,
és pompázatos fák... elénk jöttek sorban,
kínálva szépségüket, vonzó erejüket...
Az élmények sorát estig sorolhatnám...

Ha egyedül jártál el mellettük,
biztos, hogy sok minden fel sem tűnt,
hisz más szemmel néz az ember mindent,
ha látnia nem magában kell, egyedül...
Álltunk az óriáskerék alatt, szinte
szédülve magunk kicsinységétől,
neked tériszonyod van, mégis miattam
szálltál volna velem ettől függetlenül...

Immár másodjára, hogy itt, ezen a téren
elhelyeztünk egy újabb, jelölt lakatot...
nem telhetetlenségből és nem is szereplési
vágyból - csak maga a tudat: legyen ott!
Mert a rongálás után az állványt visszatették
helyére, a lakatok nagy részének hűlt helyük...
nem volt más hátra, tehát megismételtük.

A lakat szinte jelkép nálunk már,
hiszen az ősszel a Citadellánál
is besorakoztattunk egyet a többi után,
sőt tervbe van, hogy az én városomban is
megtesszük ezt alkalomadtán.
Nekünk, bennünk sokat számít mindig,
minden hasonló apró gesztus - tán
másnak nevetséges, nekünk szinte szavak
nélkül is egyértelmű, miután
nem egy helyen élünk, agyunk egy rugóra jár.

István  általi szómegadásos játék.

6 szó: lakat, óriáskerék, séta, vár, szobor, nyom