Több heti láz, tanácstalanság, hasztalan gyógyszerszedések után még mindig ugyanúgy, sőt egyre rosszabbul éreztem magam.
Az első két hétben bejártam munkahelyemre, és lázasan bár, de dolgoztam. Meggörnyedve jártam hasi fájdalmaktól, ám természetesen senki észre sem vette, hiszen nem panaszkodtam, s a levegőnek nézést már egészen megszoktam.
Egy este, mikor a lázmérő már majdnem 40 fokot mutatott, úgy döntöttem, elég volt. Nem ér meg ennyit egy munkahely sem...
Másnap már jártányi erőm nem volt, mentő vitt kórházba. Műtét előtt álltam.
Előbb megpróbálták, hátha pár napos, állítólag lórúgás hatású infúzió lehúzza a lázam, mert elvileg lázasan műteni nem lehet.
A lázam nem mozdult...
Első két nap utáni éjjel furcsát álmodtam. Megjelent egy göndör hajú, vékonydongájú fiatal férfi, kinek egész megjelenése tele volt vigasszal, figyelemmel, megértéssel. Egy szót sem kellett szólnom, mindent tudott.
Úgy hallottam és értettem meg szavait, hogy nem láttam, beszél-e.
Úgy értettem, hogy segítenie kell, mert ha továbbra is csak a lórúgás-infúzió marad - melynek eddig nem volt semmi hatása, ugyanúgy, mint a hetek óta beszedett szintén erős gyógyszereknek sem -, nem érem meg a másnap delet. Uramatyám, miért pont delet? Ez megmaradt a fejemben, mint a fehér ruhás, nyugalmat sugárzó alak is.
Közben nem pánikoltam, nem ijedtem meg, valahogy végtelen nyugalom szállt meg, aminek nem értettem okát. Majd csak lesz valahogy...! Hogyhogy nem félek, mikor holnap már nem leszek? Mert ki vagyok én, hogy megmondjam az orvosoknak, hogy úgysem ér semmit semmiféle lórúgásos hatóanyag, és ne várjanak a műtéttel?
Másnap állítólag nem ébredtem fel, akárhogy ébresztettek... Gyakorlatilag azonnal vittek a műtőbe, ahol 5 órás műtétet éltem túl.
Az ébredezés vége felé láttam a göndör hajú, vékonydongájú férfit, fehér ruhájában. Azt mondta végtelenül megnyugtató, kedves mosollyal: "Már nem lesz baj, újjászülettél. Menj, neked még dolgod van!"
Arcom enyhe paskolgatására eszméltem. Pár pillanat múlva úgy tűnt, agyilag teljesen éber vagyok. Megkérdeztem a nővéreket, hány óra van. Mondták: dél elmúlt jóval, mindjárt negyed kettő!
Első gondolatom az volt: sikerült, megértem a delet!
A második, hogy bár én immár tudom, hogy igenis, létezik őrangyal, de erről nem beszélhetek senkinek, úgysem hinnék el...
Verslista feladata: vers v. prózaírás.
Téma: ŐRANGYAL
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése