Volt nekem egy cicakutyám.
Nem tévedés, ismerték ám.
Kutyaként követett bármerre,
egyedül nem voltam sohase.
Szemében értelem fénylett,
mindig a szemembe nézett,
tudta, ha nem tetszett bármi,
soha nem kellett rákiabálni.
Empátiája, radarja
tűpontos volt. Ember sarja
sem mind lehet hozzá hasonló,
tisztán értette, miről van szó.
Szíve arany, lelke gyémánt,
ő maga átlépte faja határát.
Akkora szeretet nem létezett,
ahogy ő rajongott, szeretett.
Hányszor voltam lent, mélyponton,
segített mindig átlépni a rosszon,
már csak őérte is túl kellett jutnom,
hisz' fontos volt róla gondoskodnom.
Lett volna még idő... hiszen
egyik nap kutyabaj, minden
rendben volt - majd másnaptól
kálváriát jártunk, s a bajtól
nem menekülhettünk. Tudom,
sok boldog évünk volt, s áldom,
hogy életem része lehetett,
de lelkem egy része meghalt,
mikor elment.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése