Mert hogy egy teknős nem teknős - gondoltuk -,
ha már két gyerek kéri, s ez a vágyuk.
Felkészültünk, aztán megjöttek ők,
új családtagok, az ékszerteknősök.
Olyanok voltak, mint csodás kitűzők,
pazar színeik, diónyi termetük.
Tóbiás, Kleofás - ez lett a nevük,
gyerekek még kicsik - gondozók mi lettünk.
Tóbiás eléggé hamar feladta,
páncéllágyulás - pedig ugyanúgy megkapta
mindazt, mit a másik. Kleofás nagyra nőtt,
úgy hozzánk tartozott, mint kamrához a befőtt.
Sokan azt gondolják, a teknősök buták,
de megéltük együtt húsz hosszú év sorát.
Ha csak a helyiségbe betettem a lábam,
eleven csapkodás majd szétverte házam.
Ha napokra elmentünk, és őt másra bíztam,
kókadt volt, nem evett, tényleg megsajnáltam.
Ha kivettük, hadd másszon, mocorogjon kicsit,
a cicák szaglászták, szemük kerekre nyílt.
Húsz év sok idő. Még mindig szokatlan,
az akvárium helyén nagy üresség van.
Volt egyszer egy teknős, Kleofásnak hívták,
át tudtam érezni sajátos világát.
A Verslista feladványa volt kép hangulata alapján prózát, verset írni.
A kép egy köves vízpartot ábrázolt, ahol épp kifelé evickélt a vízből egy teknős.
Nekem természetesen Kleofásunk jutott eszembe, a kép is őt ábrázolja.
Az eredményhirdetés 05. 31-én volt (dicséretet kaptam), ide pedig
nyilván ez után tettem fel, visszadatálva.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése