Kavarog bennem az Idő
Néha nagyon nyomasztanak
sötét felhő-gondok
cikázó villámok közt
nem találom magam
Miért kell, hogy ennyiszer
villám-nyilak ejtsenek
rajtam fájó sebeket?
Hova tűnt gyermekkorom
napsütése hetyke záporokkal...
s a nagymamával,
kinek nagysága azóta
világít nekem, mióta
már ő sincs... húsz éve,
de mintha most lett volna...
Villám fénye apám is, kinél
igazabb Embert nem ismerhettem.
Mennyire bánt a kétség,
hogy valamit elmulasztottam
akkor, rég...
Látnak ők, ha nem találom
magam, mert belefojtom
bánatom súlyát az emlékekbe.
Keresném a régi biztonságot,
mi régen hiányzik mellőlem,
s mit nekem kell most
nyújtanom
ugyanúgy átadnom
hogy bízzanak
és higgyenek
hogy mint a mese,
olyan az élet is...
csupa öröm és virág,
és mindig az igazság
lehet csak
erősebb...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése