Sétálunk.
A nyár még csak belépett
a színpadra, épp csak elhúzták függönyét…
lágy szellő esedez arcunk hűsítéséért.
Megyünk szótlanul, kezem a kezedben,
néha rám mosolyogsz, gondtalan, kedvesen,
s nem bántjuk a virágzó lélek díszeit,
eljátsszuk, hogy nem vár megoldásra itt
semmilyen probléma, hisz nincs…
A dolgunk, hogy azt érezzük, ami van,
a jövő majd elrendeződik, súlytalan
bár jól tudjuk, nincs olyan, mit helyettünk bárki
megoldhatna, mégis e percben nem fontos semmi,
s ami kilátástalan, az csak a jövő, de mi
a jelenben járunk.
A Margitsziget hatalmas fehér törzsű fái
szerencsére nem is hagyják előcibálni
a kérdést: meddig lesz így és milyen értelme van
a jelennek, ha nem tudjuk, mi lesz majd holnap.
Most itt vagy velem, itt vagyok veled,
tündöklünk, nyugalom van,
nem félsz és nem félek,
s talán ez itt a lényeg.
A városba érve
a jövő kérdése
már csak átfutó pillanat,
mit lezár a tűzfalakról lecsüngő
bíborszín alkonyat.
Csodálatos érzés mikor az ember teljes szívével jelen tud lenni! - Nem a múlton vagy a jövőn rágódik.
VálaszTörlésÉs ha ez együtt sikerül - az nagyon szép élmény! Ezek azok az emlékek, amiket évek mülva is mindig örömmel idézünk fel!