Arany levélszőnyeg, melyen csendben lépkedek,
te vagy a társam, ki szelíden elvezet
oda, hol nyugalmat lelhetek, s lehetek
őre s ura tétova magamnak,
várva fényes újjászületést…
Félek, hogy elnyel az Idő sűrűje
fénytelen sivárság vak szemfedője
fedi le arcom.
S meglátom vajon,
mikor lesz érdemes és mikor lényeges
felnyitnom szemem, hogy lássak egy arcot,
kiért újravívnám a fényes harcot?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése